Hirdetés

Az Activision Blizzard felvásárlását vizsgálni fogja a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság

|

A legrosszabb esetben a hatóságok keresztbe tehetnek a Microsoft bizniszének.

Hirdetés

Január közepén robbant a bomba, hogy a Microsoft nem kevesebb mint 68,7 milliárd dollárt fizetett az Activision Blizzardért, ezzel pedig hozzákerült egy rakás stúdió és olyan értékes franchise-ok, mint a Call of Duty, a Warcraft, a Diablo és a Candy Crush Saga. Az üzlet nem csak a játékipar mércéje szerint volt grandiózus, éppen ezért sokakban felvetődött a kérdés, hogy mennyi esély van rá, hogy a hatóságok elkaszálják a megállapodást.

Korábban szakértők mondták el a véleményüket azzal kapcsolatban, hogy lehet-e majd monopolvádakat megfogalmazni a Microsoft vásárlásával kapcsolatban, ugyanis az biztosra vehető volt, hogy az illetékes szervek vizsgálódni fognak.

Hirdetés

Bár a felvásárlás menete zökkenőmentesnek tűnik, azonban egy dolgon még elhasalhat a Microsoft: a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságon (Federal Trade Commission - FTC), amely - ahogyan azt egy az ügyben jártas személy elmondta a Bloombergnek nyilatkozva - elemezni fogja az Activision Blizzard bekebelezését, hogy az milyen hatással lesz a versenytársakra. Az ilyen ügyeket időnként az Igazságügyi Minisztérium is felügyeli, noha mindkét állami szerv felelős az ilyesfajta egyesülések trösztellenes felülvizsgálatáért. 

A jelentés szerint az FTC megvizsgálja majd az Activision Blizzard játékportfólióját, a Microsoft konzoljait és hardverrendszereit, hogy kiderítse, a felvásárlás károsíthatja-e a riválisokat azáltal, hogy ellehetetleníti a világ legnagyobb brandjeihez való hozzáférést. A Szövetségi Kereskedelmi Bizottságnak azonban csak az Egyesült Államokban van hatásköre, más, hasonló jogkörökkel rendelkező nemzetközi szerveknek - például az EU illetékes hatóságának - is jóvá kell hagyniuk a gigászok nászát. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Kis szerencsével az FTC nem talál fogást a Microsoft és az Activision Blizzard döntésén, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a bizottság a közelmúltban kijelentette, hogy "agresszívebben" kívánják felügyelni az ilyen ügyleteket, különösen akkor, ha az ország legnagyobb techvállalatai is érintettek. Emiatt például az Nvidia állítólag le is tett az ARM chipgyártó megszerzéséről

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)