Hirdetés

Az Activision szerint a The Last of Us sikere miatt kellene engedni a cég Microsoft általi felvásárlását

|

Érdekes érveléssel győzködi a versenyhatóságot az Activision egyik fejese arról, hogy ne blokkolják a Microsoft felvásárlási szándékát.

Hirdetés

A Microsoft tavaly januárban harangozta be, hogy 68,7 milliárd dollárért felvásárolja az Activision Blizzardot, s vele olyan nagy múltú IP-ket, mint a Call of Duty, a Warcraft vagy a Diablo. Az eredeti tervek szerint üzletet az idei év nyarán kellene nyélbe ütni, ez azonban veszélybe került, miután az Egyesült Államok versenyhatósága, az FTC az ősz során peres úton támadta meg az akvizíciót.

A testület lényegében elfogadta a felvásárlás legnagyobb ellenzője, a konzolpiaci rivális Sony érvelését, mely szerint az Activision bekebelezése révén a redmondiak olyan játékokra tennének szert, amelyek röghöz kötésével (értsd: Xbox-exkluzívvá tételével, más platformokon való megcsonkításával stb.) már érdemben befolyásolhatnák a verseny alakulását.

Hirdetés

A mérkőzés most ott tart, hogy a Microsoftnál várják a bírósági tárgyalást, ahol minden bizonnyal ismét elmondják majd az eddig is hangoztatott érveiket, melyek szerint már eleve beígérték, hogy az üzlet legértékesebb IP-je, a Call of Duty még évekig elérhető lesz a rivális platformokon, s hogy az Activision-címek Game Passbe és Xbox Cloud Gamingbe beemelésével az érintett játékok valójában szélesebb közönséghez fognak eljutni, mit valaha.

Most azonban váratlanul egy új érv került be a repertoárba, még ha nem is a Microsoft, hanem a magát eladni vágyó Activision részéről. A tárgyalótermi csatározás felvezetéseként a cég vállalati ügyekért felelős alelnöke és kommunikációs vezetője, Lulu Cheng Meservey nemrég a Twitteren üzent az FTC-nek, posztjaiban a The Last of Us HBO-s adaptációjának elsöprően pozitív fogadtatásával indokolva, hogy miért kellene igent mondani az akvizícióra.

Cheng meglátása alapján a sorozat sikere bizonyítja, hogy a Sony páratlan szellemi tulajdoni vagyonnal rendelkezik nemcsak a játékok, hanem a televízió, a filmek és a zene területén is, amelyekből további címeket készíthet, vagy a konzolos játékai népszerűsítésére használhatja fel az alternatív médiumokat. Szerinte ezt bizonyítja, hogy a The Last of Us széria sikere nyomán máris kilőttek a játék eladásai.

A kommunikációs vezető végül oda lyukadt ki mindezzel, hogy a Sonynak nincs szükséges az FTC védelmére ahhoz, hogy megőrizze a piacvezető pozícióját, így a hatóságnak rá kellene bólintania az Activision és a Microsoft összeborulására. Habár a Tweet kétségtelenül ügyes próbálkozás arra, hogy némi figyelmet generáljon az ügynek, mi nem számítunk rá, hogy az FTC vevő lesz a gondolatmenetre, hiszen Cheng érvelése arra az alapvetésre épít, hogy testület csupán azért támadta meg az akvizíciót, hogy védje a Sony évtizedek óta fennálló konzolpiaci dominanciáját.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Microsoftnak és az Activisionnek persze nem az újságírókat vagy a kommentelőket kell meggyőznie, hanem a bíróságot, ez a meccs pedig koránt sincs lejátszva, így izgatottan várjuk, hogy hová fut ki az eljárás, amely január 3-án, az előzetes meghallgatási szakasszal vette kezdetét.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)