Hirdetés

Az Alan Wake Remastered nem fogyott olyan jól, mint ahogy azt a Remedy szerette volna

|

A Remedynek még a sikeresebb játékai sem robbantottak bankot, de az Alan Wake volt a srácok igazi ütőkártyája. Sajnos a jelek szerint ez sem ütött elég nagyot.

Hirdetés

Ahogy sokan mások, úgy a Remedy is épp lerendezte az éppen aktuális pénzügyi jelentését. Az ipar nagyobb szereplőihez képest ők azért nem a világ legnagyobb cége, egy ideje nem is rukkoltak elő hatalmas projektekkel, leszámítva az Alan Wake Remasteredet.

A jelentésük szerint 2022-es évük harmadik negyedévében 7 százalékos bevételnövekedést tudtak elérni, aminek 95 százalékát fejlesztési költségek és 5 százalékát jogdíjak tették ki. Itt nyilván alapvetően az Alan Wake 2 és a Max Payne 1&2 Remake költségeire érdemes gondolni. 

Az igazán szomorú része a jelentésnek ezután következett, mert mint kiderült, sem az Alan Wake Remastered, sem a Crossfire nem generált jelentős bevételeket.

Hirdetés

Míg az utóbbi esetében ez nem meglepő, az Alan Wake Remastered egy fontos projektje volt a csapatnak. Sajnos pontos számokat nem tudunk mondani játékokra bontva, de annyi tudható, hogy a srácok aktívan tervezik a széria jövőjét, aminek az újrakevert klasszikus az első lépése volt.

A játéknak egyébként októberben jelent meg a Switch verziója, így annak számai, még nem kerülhettek be a mostani jelentésbe. Remélhetőleg az új kiadás generál majd még némi extra bevételt a Remedy csapatának.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ha többet szeretnél tudni az üzleti világról, vagy az IT területén akarsz dolgozni, akkor kövesd a legfontosabb híreket!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)