Hirdetés

Az Apple részvényei is megérezték az Epic elleni per eredményét

|

Az Apple - kissé túlozva - elsöprő győzelemként tekint a bíróság ítéletére, de a cég részvényei jelen pillanatban nem ezt a benyomást keltik.

Hirdetés

Nagyjából egy évvel ezelőtt kezdődött az Apple és az Epic Games gigászi küzdelme, amikor az utóbbi úgy döntött, hogy a mindenki számára ismert szabályozások ellenére megkerüli az App Store alkalmazáson belüli fizetésekre vonatkozó szabályait. A két óriáscég azóta kitartóan küzdött a tárgyalóteremben, viszont a napokban a bíróság végül kimondta az ítéletet.

A döntés alapján nehéz lenne egyértelmű győztest hirdetni, viszont az biztos, hogy az Apple már most rosszul járt a fejleményekkel, ugyanis az AAPL részvények ára 3,3%-ot csökkent a hírt követően, ami azt jelenti, hogy a korábbi 155 dolláros csúcsról nagyjából 148 dollárra esett le, ez pedig számottevő csökkenésnek mondható.

Hirdetés

Ugye a bíróság úgy ítélt, hogy az Apple nem tarthat fenn monopóliumot, meg kell engedniük az alkalmazások fejlesztőinek, hogy a cég hatáskörén kívül eső fizetési rendszerekre irányítsák át a felhasználókat, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben sok olyan in-app vásárlás történhet, amelyből nem tudnak majd részesedni.

Ilyen szempontból már érthető az árfolyam zuhanása, hiszen az App Store-os vásárlások a cég bevételének igen jelentős hányadát teszik ki, szóval míg az Epic Games által áhított forradalom nem egészen indult be, ez később még akár fontos történelmi állomás is lehet a digitális piacok történetében.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)