Hirdetés

Az Avatar: A víz útja az első hétvége után rosszabbul áll, mint remélték

|

Az előrejelzésekhez képest alulteljesített az Avatar 2, de azért ott nem tartunk, hogy sajnálnunk kellene James Cameront.

Hirdetés

Az Avatar régóta várt folytatása végre befutott, és tömegeket csalt be a mozitermekbe. Az első hét önmagában nézve mondhatni jól sikerült: a film 134 millió dollárt termelt otthonában, a tengeren túlon pedig 301 milliót hozott össze. Ugyan a 435 milliós összegzés meglehetősen impresszív szám, az elemzők ennél többre számítottak.

Az előrejelzések 150 és 175 millió közé tették az első amerikai hétvégét, és ettől azért jócskán elmaradt a 134 milliós végösszeg. Pesszimista becslések szerint ezzel a folytatás nyereségességének kérdése is veszélybe kerül. A víz útja 350 millió dollárból készült el, ebben nincsenek benne a marketingköltségek. A rendező, James Cameron elmondása szerint a filmnek a történelem egyik legjobban teljesítő produkciójává kell válnia, különben nem lesz igazán nyereséges.

Hirdetés

Mindettől függetlenül az Avatar: A víz útja lett a harmadik legsikeresebb premierhétvége a pandémia utáni időszakban. Cameron sci-fi meséjét csak a Doctor Strange az őrület multiverzumában (442 millió dolláros globális bevétel) és a Pókember: Nincs hazaút (600 milliós globális bevétel) előzte meg. Otthonában a Batmannel osztozik az ötödik helyezésen.

"Az előrejelzéseket félretéve ez kimagasló eredmény. A filmnek várhatóan nagyon erős hosszútávú futama lesz."

David A. Gross, a Franchise Entertainment Research iroda vezetője nem véletlenül tartja fenn ezt a véleményét. Az első Avatar hatalmas kasszasiker volt, de az első hétvégéjén "csak" 77 milliót termelt otthonában. A rekordbevételeket az azt követő hetekben halmozta fel, ebben reménykedhet Cameron is, és feltehetően a streaminges megjelenést sem fogják elkapkodni pontosan ezen megfontolásból.

Nektek mi a véleményetek a filmről? A miénket itt láthatjátok:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)