Hirdetés

Az EA történetének legjobb első negyedévét zárta

|

Az EA számára befejeződött az első üzleti negyedév, a pénzügyi jelentés szerint pedig rekordot döntött a kiadó a bevételeket illetően.

Hirdetés

Az elmúlt néhány hónap történései elképesztően nagy hatással voltak a gazdaság szinte minden területére, így várható volt, hogy a játékiparban is előbb-utóbb észrevehető lesz majd valamiféle számszerűsíthető kilengés. Az EA most közzétette a júniusban lezárult üzleti negyedév eredményeit, amelyekből kiderül, hogy a kiadó mindenféle túlzás nélkül a fennállása történetének legjobb júniusi negyedévét zárta.

Hirdetés

Az EA által közzétett adatokból kiderül, hogy az áprilistól júniusig tartó periódusban összesen 1,46 milliárd dolláros bevételre tett szert, amelyből 365 millió dollár a tényleges profit. Az is mindenképpen említésre méltó, hogy ebből a bevételből kb. 1,1 milliárd dollár mikrotranzakciókból (vagy a hogy a jelentés hívja, "live service-ekből") származik, ami több, mint 100 millió dolláros növekedést jelent a tavalyi júniusi negyedévhez képest.

A cég vezérigazgatója, Andrew Wilson szerint ez egy meghatározó időszak volt a cég életében és mindent meg fognak tenni, hogy megtartsák ezt a lendületet:

"Ez egy hihetetlen negyedév volt és nagyon büszkék vagyunk mindenre, amit a csapataink megtesznek a játékosokért és a közösségért. Új játékokat adtunk ki, hosszú időre lekötöttük a felhasználóinkat a különféle élő szolgáltatásokban, valamint új játékosok millióit üdvözölhettük a hálózatunkban. Ilyen induló negyedévre még nem volt precedens a történetünkben, mi pedig tovább fogunk építeni ezekre az eredményekre újabb innovatív élményekkel, újszerű tartalmakkal és még több lehetősséggel arra, hogy együtt játsszunk a barátainkkal."

Blake Jorgensen, az EA üzleti igazgatója hozzátette, hogy a becsléseket felülmúló eredményekben mindenképpen szerepet játszott a cég koronavírus körül indított kampánya is:

"Az aktív játékosok száma minden előrejelzésünket felülmúlta az első negyedévben. A 'Maradj Otthon, Játssz Együtt' nevű kezdeményezésünk nagy lendületet adott az üzletnek, mivel a játékosok keresték a biztonságos szórakozási lehetőségeket ebben a nehéz időszakban."

Az eredményekből az is kiderül, hogy az Apex Legends legújabb szezonja a legnépszerűbb az első óta, valamint a FIFA és a Madden NFL is rekordokat dönt, ami a játékosvásárlásokat illeti, így pedig aztán pláne nem lesz meglepő, ha az EA tényleg ráerősít a mikrotranzakciókra és a live service játékokra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)