Hirdetés

Az egyik legnagyobb európai piacon magabiztosan nyerte a PlayStation 5 az első hetet

|

Egyelőre csak ebből Spanyolországból rendelkezünk adatokkal, amelyek alátámasztani látszanak az eddigi feltételezéseket.

Hirdetés

Európában pár ország - köztük hazánk - kivételével régóta a PlayStation dominálja a piacot, és az első részeredmény is ennek megfelelően alakult. Egy spanyol oldal, a Vandal szolgáltatta azokat az értesüléseket, amelyek alapján ha nem is alkothatunk teljes képet a verseny pillanatnyi állásáról, legalább láthatjuk, hogyan teljesítettek a konzolok egy hagyományosan a kékekhez húzó országban.

Hirdetés

Spanyolországban tehát az első héten 43 000 PlayStation 5 talált gazdára (az értékek kerekítettek), ebből pedig mindössze 5000 példány volt optikai meghajtó nélküli. Arról nincs információnk, hogy ez az Ibériai-félsziget nagyobbik részét elfoglaló országba érkezett teljes készletet takarja-e, ahogy azt sem tudjuk, hogy azért ilyen alacsony az érdeklődés a digitális változat iránt, mert eleve kevesebbet szállítottak az üzletekbe, vagy ténylegesen ennyivel kisebb rá az igény.

Érdemes összevetni a számokat a korábbi generációkat képviselő PlayStation konzolok teljesítményével. Ebből kiolvasható, hogy a spanyolok annak idején 40 000 PS2-t, 35 000 PS3-at és 54 000 PSP-t vittek haza a megjelenést követő napokban.

Az Xbox Series X|S konzolok nyitánya jóval szerényebbre sikerült az országban, együttesen is csak 14 100 példányig jutottak, amiből 10 500-at tesz ki a jóval erősebb (emiatt persze drágább) Xbox Series X, míg 3600-an választották a költséghatékony Xbox Series S-t. És persze megint csak nem tudni, hogy a teljes szállítmány elkelt-e, illetve torzítja-e bármilyen tényező (főként a készlethiány) az eredményt.

Összehasonlításul az országban az Xbox One produkálta a legerősebb rajtot a Microsoft konzoljai közül 15 000 egységgel, míg az Xbox 360 miatt 14 900-an törték fel a malacperselyt.

Egyébként mindkét konzolgyártó rekordeladásokról számolt be, a Microsoft azt állítja, sosem volt még ennyire erős rajtja egyetlen Xboxnak sem globálisan, míg a Sony kommunikációjának középpontjába az került, hogy gyakorlatilag minden példány elkelt, amit legyártottak. Becslések szerint az első napon 2,1-2,5 millió PlayStation 5-öt vásároltak, erre jut ugyanennyi idő alatt 1,2-1,4 millió Xbox Series X|S. Az új konzoltulajdonosok zömét valószínűleg az előrendelők alkotják, közülük is a gyorsabbak és szerencsésebbek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)