Hirdetés

Az Xbox is komoly növekedéssel zárta a negyedévet

|

A Microsoft legfrissebb beszámolója szerint nagy a kereslet az új konzolok és a kapcsolódó szolgáltatások iránt.

Hirdetés

A Sony nemrég osztotta meg győzelmi jelentését, amiből kiderült, hogy a PS5-ből már közel 5 millió darabot adtak el, melynek tetejébe még a PS4-et is szépen vitte a nép. Hogy ne boruljon fel az univerzum egyensúlya, nemrég a Microsoft is dicsekedett egy sort az Xbox eredményeivel.

Az eladási darabszámokat a redmondiak ugyan évek óta megtartják maguknak, azt viszont elárulták, hogy az Xbox Series S és a Series X iránti élénk kereslet a harmadik negyedév során (január-március) 232%-os növekedést hozott a divízió hardveres bevételeiben az előző negyedévhez képest. A tárgyalt időszakban a Microsoft ezzel 3,53 milliárd dollárnyi bevételt könyvelhetett el.

Hirdetés

A jelentés alapján a cég gaminghez kapcsolódó jövedelmei összességében 50%-kal nőttek az előző évi adatokhoz képest, amibe a tartalmak és a szolgáltatások iránti kereslet 34%-os megugrása is jócskán besegített,  nagyrészt a Game Passnek és az exkluzív címeknek köszönhetően.

A beszámoló érdekes része még a Minecrafttel kapcsolatos rész, ebből ugyanis kiderül, hogy a közel 10 éves sandbox mókában még mindig van (khm) kraft, mivel egy év alatt 30%-kal növelte a havi aktív játékosok bázisát, megközelítve ezzel a 140 millió főt. A 2014-ben felvásárolt játék DLC-ivel és modjaival a Microsoft egy év alatt több mint 350 millió dollárt keresett.  

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)