Hirdetés

Baldur's Gate 3 - többen is kapkodtak a jogokért

|

Az Obsidian és az InXile is megpróbálta megkaparintani a folytatás jogait, de problémákba ütköztek.

Hirdetés

Nagyon úgy tűnik, hogy gőzerővel készül a Baldur's Gate 3 a Larian Studios csapatánál, de mint megtudtuk, nem ez volt az egyetlen cég, ami pályázott a klasszikus széria újraélesztésének lehetőségére.

Hirdetés

Az InXile elnöke, Brian Fargo mesélt a versenyről az amerikai IGN-nek. Elmondta, hogy imádja a sorozatot, és Feargus Urquharttal, az Obisidian elnökével, valamint Swen Vinckével, a Larian elnökével éveken át hajszolták a folytatás jogait. A sokáig az Interplaynél dolgozó fejlesztő hozzátette, hogy miután otthagyta a céget, nagyon közel került ahhoz, hogy megszerezze a jogokat.

"A finanszírozás, és minden készen állt, aztán az Atari bajba került... Feargus egyébként könnyebben megszerezhette volna a jogokat, de még ő sem tudta összehozni. Aztán az egész a Larianhoz vándorolt, ami egyébként egy nagyon jó választás volt. Remek választás. De mind próbálkoztunk."

Fargo elmondta, hogy ugyan túl sok mindenre nem emlékszik abból, hogy milyen terveik voltak a folytatásra, de azt tudja, hogy eredetileg a főhős egy kihallgatáson vett volna részt a játék elején. Egy téves elítélt történetét élhettük volna át, akinek nevét tisztára kellett volna mosnunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)