Hirdetés

Bekebelezte a Focus Home Interactive a The Surge sorozat fejlesztőit

|

Jól megy a Focus Home Interactive szekere, ezért megengedhette magának, hogy megvásárolja a Deck13 stúdiót.

Hirdetés

Talán keveseknek tűnt fel, de az elmúlt néhány évben komoly harc dúlt két francia kiadó, nevezetesen a Focus Home Interactive és a Bigben Interactive (februárt 11-e óta már Nacon) között. Utóbbi rövid idő alatt riválisa két állandó partnerét is megkörnyékezte, és végül olyan ajánlatot tett le az asztalra, amire mind a Cyanide, mind pedig a Spiders tulajdonosai rábólintottak. Ezzel pedig jókora szeletet harapott ki versenytársa tortájából. Az FHI vezetősége láthatóan tanult múltbéli hibájából, ezért mihelyst anyagi helyzete lehetővé tette, magához láncolta a stúdiók egyikét, amelyikkel a múltban már kétszer is eredményesen együtt tudott dolgozni. Innentől a Venetica, a Lords of the Fallen, valamint a The Surge két eddig megjelent epizódja mögött álló Deck13 száz százalékban a kiadó tulajdona. A 7,1 millió eurós vételárért cserébe pedig teljes kontrollt kapott a németek szellemi termékei, valamint indie fejlesztőket felkaroló kiadói tevékenysége felett is.

Hirdetés

Tekintve, hogy a Focus Home Interactive nemrégiben 46 millió eurós tőkeinjekcióban részesült azzal a céllal, hogy felvásárlásokkal erősítse pozícióját, elég valószínű, hogy belátható időn belül további akvizícióra is sor kerül. Szemet vethet a cég a Dontnod Entertainmentre és az Asobo Studióra is, de valószínűbb, hogy kisebb, könnyebben emészthető falatok után néz majd.

Emellett nyilvánosságra hozták a kiadó 2019-2020-as üzleti évre vonatkozó eredményét, amiből kiderül, hogy a 2019. április 1. és 2020. március 31. közötti időszak árbevétele 13 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbihoz képest, így elérte a 142,8 millió eurót. A bruttó működési bevétel szintén növekedett 36 százalékkal 19,2 millió euróra. A siker többek között olyan játékoknak köszönhető, mint a World War Z, a GreedFall, a The Surge 2 és az A Plague Tale: Innocence.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)