Hirdetés

Biztosan kitalálnátok, melyik volt a hét legjobban fogyó játéka

|

Nem volt túl mozgalmas ez a hét dobozos játékmegjelenések szempontjából, a brit játékeladási toplistán sincs nagy változás az előző héthez képest.

Hirdetés

Ezen a héten igazán beindul majd az őszi játékszezon, a következő hetekben megérkeznek végre a legjobban várt játékok, valamint limitált számban ugyan, de a boltok polcaira kerülnek az új konzolok. Kíváncsian várjuk, mely játékból viszik majd el a legtöbbet azok, akik azonnal belépnek az új generációba, de akármit is választanak, a FIFA 21 valószínűleg nem fog eltűnni az élbolyból.

Hirdetés

A múlt héten igazából nem is volt dobozos újdonság, a briteknél a digitálisan már jó ideje megvásárolható Cadence of Hyrule: Crypt of the Necrodancer vált elérhetővé, de az is csak a 37. helyen tudott nyitni. A FIFA 21 harmadik hete áll az első helyen, és ugyan dobozosan rosszabbul fogy, mint a tavalyi rész, a GSD adatai alapján digitálisan szárnyal. A Nintendo változatlanul boldog lehet, és valamilyen fura oknál fogva a Grand Theft Auto V is javított egy pozíciót.

Ez az aktuális végeredmény:

  1. FIFA 21
  2. Animal Crossing: New Horizons
  3. Minecraft (Switch)
  4. Mario Kart 8: Deluxe
  5. Super Mario 3D All-Stars
  6. Ring Fit Adventure
  7. Minecraft Dungeons
  8. Crash Bandicoot 4: It's About Time
  9. Grand Theft Auto V
  10. Marvel's Avengers

A héten jön a Watch Dogs: Legion és a Pikmin 3 Deluxe, valószínűleg egyik sem veri le a FIFA-t, de meglátjuk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)