Hirdetés

Több diverzitást szeretne a csapatába a Blizzard

|

A Blizzard egyik belsős leveléből kiderül, hogy a cég hogyan készül változatosabbá tenni a csapata összetételét.

Hirdetés

Már évek óta nagyon aktív téma a különféle technikai jellegű iparágakban, hogy a nők rendkívül alulreprezentáltak. Ez főleg azért probléma hosszútávon, mert a jelenleg fennálló helyzet és a sztereotípiák a nők valószínűleg nem is fogják úgy érezni, hogy ezek a szakmák nekik szólnak, pedig semmivel sem kevésbé alkalmasak ezekre a feladatokra.

Több cég is foglalkozik azzal, hogy ezen a hozzálláson változtasson, most pedig úgy tűnik, hogy a Blizzard is csatlakozik a sorhoz. Nemrég egy belső levél jutott el a sajtóhoz, melyből kiderül, hogy a Blizzard hamarosan arra fog törekedni, hogy a jelenleg alulreprezentált csoportokat, tehát a nőket és a különféle kisebbségeket nagyobb számban tudja felvenni különféle pozíciókba.

Mike Morhaime leveléből kiderül, hogy jelenleg az alkalmazottak 21 százaléka nő, valamint 14 százaléka kisebbségi, viszont a nők lényegesen magasabb számban hagyják el a céget, mint a férfiak. Morhaime nem szándékozik irányszámokat bevezetni, de tervei között szerepel, hogy olyan csoportokkal dolgozzon együtt, mint pl. a Girls Who Code.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)