Hirdetés

A Capcom végre elkötelezte magát a PC mellett

|

Az utóbbi időben már a Capcom is egyre inkább belátta, hogy érdemes foglalkozni a PC-vel, most pedig hivatalosan is kijelentették, hogy fontos számukra ez számunkra igen fontos platform.

Hirdetés

A japán játékipar sokáig híres volt arról, hogy nem nagyon tud mit kezdeni a PC-s platformmal, aminek nagyrészt az volt az oka, hogy a japán játékosokra egyszerűen nem jellemző az, hogy ez PC-n játszanak bármit. Ez sokáig még rendben is volt, viszont az utóbbi évtizedben a játékipar növekedésével világszerte egyre nagyobb lett az érdeklődés a japán játékok iránt, ami azt jelenti, hogy nagyon eltérő fogyasztói szokások is bekerültek a képbe.

Hirdetés

A japán fejlesztők meg is próbálták tartani a lépést, viszont sokáig az innen érkező játékok PC-s portjai rettenetesen rossz minőségűek voltak, azonban mostanában egyre inkább azt látni, hogy ők is sikeresen megbarátkoztak a platformmal. Ez a Capcomról is egyértelműen elmondható, hiszen a legutóbbi két Resident Evil játék PC-s változata teljesen rendben volt és valószínűleg a hamarosan megjelenő Devil May Cry 5-re is kellő időt szántak.

Ez nem véletlen, ugyanis a Capcom egyik igazgatója, Haruhiro Tsujimoto nemrég a befektetőknek szánt üzenetében egyértelműen kijelentette, hogy a PC-nek fontosabb szerepet kell játszania a cég jövőjében:

"Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy milyen ütemben növekszik a PC-s platform. Az utóbbi években a nagyobb címeink PC-s eladásai egyre csak növekedtek, mi pedig törekedni fogunk arra, hogy még nagyobb sikereket érjünk el ezen a platformon."

Nem véletlen, hogy a Capcom erre a következtetésre jutott, hiszen a Monster Hunter World PC-s változata hatalmas sikert aratott a Steamen, ami bizonyára nagyon meglepte őket, hiszen a Monster Hunter korábban tipikusan konzolos széria volt. Egyértelműen látszik, hogy igenis van igény japán játékokra PC-n, így csak támogatni tudjuk a Capcom stratégiáját.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)