Hirdetés

Végre megtörténik: újra a Criterion dolgozik a Need for Speed játékokon

|

Az EA elvette a franchise-t a Ghost Gamestől, és odaadta másik, autós játékokban szintén járatos csapatának.

Hirdetés

Miután a Burnout szériát a Paradise megjelenése után az Electronic Arts parkolópályára tette, a Criterion csapata 2010-ben a Need for Speed: Hot Pursuittal, 2012-ben pedig a Most Wanteddel jelentkezett. A 2013-as Need for Speed Rivals fejlesztésébe már csak besegítettek, onnantól a Ghost Games vitte a sorozatot.

Hirdetés

Már a 2015-ös Need for Speed sem sikerült túl jól (bár később patchekkel sokat javítottak rajta), de a 2017-es Paybackkel egy új mélypontot tudtak elérni. Aztán tavaly érkezett a valamivel jobb Heat, de azért ennél is lehetne még feljebb lépni minőségben, élményben.

Most a Criterion próbálhatja meg. Az EA bejelentette, hogy a vezető fejlesztőcsapat a Criterion Games lesz a következő generációban, a Ghost Games innentől a Frostbite motor fejlesztésén dolgozik, a többi EA-s csapatot fogja támogatni. A legtöbb alkalmazott átmegy a Criterionhoz és más csapatokhoz, és remélik, mindenkit el tudnak helyezni. 

Ha folytatódik az eddigi menetrend, 2021-ben játszhatunk újabb NfS-sel. Ti örültök a csapatváltásnak?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)