Hirdetés

Cyberpunk 2077 - szinte borítékolható, hogy 2020 legkeresettebb játéka lesz

|

Egyes felmérések szerint akár 20 millió példány is elfogyhat belőle az első évben.

Hirdetés

Kevés annyira várt cím van jelenleg, mint a CD Projekt Red legújabb alkotása, a Cyberpunk 2077, ami nem csoda, hiszen a The Witcher III: Wild Hunt egy elképesztően sikeres játék lett, ráadásul teljesen megérdemelten lopta be magát oly sok játékos szívébe. A lengyel csapat igen nagyratörő ígéretekkel tüzeli fel a rajongók várakozását az áprilisi megjelenésig, ez pedig egyelőre kifizetődőnek látszik.

Hirdetés

A Bloomberg most kiadta annak az 50 világcégnek a listáját, akiket bevétel, érték és egyéb gazdasági szempontok alapján a legérdekesebbnek tartanak 2020-ban, ezen pedig 11. helyen szereppel a a CD Projekt, és ez egyértelműen a Cyberpunk 2077-nek köszönhető. Becsléseik alapján akár az is előfordulhat, hogy 20 millió példány fölé kúsznak az eladások, ami nem fordul elő gyakran, akkor is inkább csak a Rockstar sikeres sorozataival. Szerintük a kiemelkedő kereslethez hatalmas mértékben járul hozzá a Witcher III sikere, de Keanu Reeves szerepeltetése is egy fontos tényező, mivel az ő neve is jó pár alkalmi játékos bevonzásáért lehet felelős. 

A Cyberpunk 2077 jövő év április 16-án jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Google Stadiára, ekkor derül ki, hogy beváltja-e a hozzáfűzött reményeinket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)