Hirdetés

Letartóztattak egy hackert, aki többször is kijátszotta a Denuvót

|

A 21 éves Voksit kedden fogták el a bolgár hatóságok a piszkálásvédelmet készítő Irdeto segítségével.

Hirdetés

Mint a legtöbb, a kalózkodás megakadályozására készített szoftver, a Denuvo is sokáig feltörhetetlennek tűnt, azonban néhány szorgos kalóz bebizonyította, hogy ez sem bírja a végtelenségig.

Hirdetés

A héten viszont váratlan események történtek. A Denuvót fejlesztő Irdeto feljelentette a bolgár hatóságoknál a 21 éves Voksit, aki több játék feltöréséért is felel. Mint arról Redditen beszámolt, az illetékesek kedden lefoglalták szerverét és PC-jét, majd elvitték őt is kihallgatni. Ezt követően felvette a kapcsolatot a piszkálásvédelmet készítő céggel, békés megoldást ajánlott, de nem tudni, egyáltalán megfontolták-e az ajánlatát.

Az Irdeto közleményében megerősítette, hogy saját nyomozása után átadta az összegyűjtött információkat a bolgár hatóságoknak, akik ezt követően cselekedtek. Mark Mulready alelnök hozzátette:

"A kalózkodás a játékipar állandó fenyegetése, és arra koncentrálunk, hogy a játékkiadók tartalmait biztonságban tarsuk, valamint gondoskodjunk arról, hogy a hackerek ne torzíthassák a játékélményt személyes haszonszerzés érdekében, más játékosok kárára."

A nyomozás még tart, bármi lehet ebből, de most egy darabig nem számíthatunk feltört denuvós játékokra... vagy legalábbis nem a REVOLT részéről.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)