Hirdetés

Destiny 2 - szárnyal a digitális eladások és a játékosszám tekintetében is

|

Az Activision rendkívül büszke a Destiny 2 rajtjára, elmondásuk szerint felülmúlták az első részt is, legalábbis ami a digitális eladásokat jelenti.

Hirdetés

A Destiny 2 konzolos rajtjakor kiderült, hogy a dobozos eladások komolyan visszaestek az első részhez képest, az Activision legújabb sajtóközleményéből viszont kiderül, hogy a digitális eladásokat tekintve jobban teljesített a folytatás, miután többen is rendelték elő, mint a 2014-es eredetit.

Hirdetés

A kiadó viszont nem csak azért büszke, mert rengeteg játékos vásárolta meg a játékot, hanem azért is, mert a rajt után gyakorlatilag le sem tudták tenni a rajongók: a Bungie feje elmondta, hogy a Destiny 2 nyolc egymást követő napon érte el az egymilliós egyidejű játékosszámot. A lövölde sikere a Twitchen is megmutatkozott, már az első raid megjelenése előtt a legnézettebb, csak konzolokon elérhető játék lett és több mint 11 évnyi játékmenetet nézhettünk végig. A Leviathan élesítése után pedig a legnépszerűbb játék lett a site-on az egyidejű nézőszám tekintetében, ami sosem kis teljesítmény.

Az persze csak később dől el, mennyit is ér a kiváló rajt - amit még a PC-s változat is tovább szépít majd. A megjelenés utáni napok alapján mi bizakodóak vagyunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)