Hirdetés

Még nem dőlt el a Fox sorsa, a Comcast túllicitálhatja a Disney-t

|

Sokan már elkönyvelték, hogy Mickey Egér a Foxot is zsebre vágja, de a jelek szerint az ügy még koránt sem ért véget.

Hirdetés

Nemrég az összes médium attól volt hangos, hogy a Disney 52 milliárd dollárért szépen magába olvasztotta a Fox jelentős részét, vele többek közt az X-Men filmek és rengeteg sikersorozat jogait is. A tárgyalások akkor már hónapok óta tartottak, így amikor nyilvánosságra hozták az összeget, mindenki lezártnak hitte az ügyet.

Hirdetés

Egy ekkora beruházás azonban nem megy egyik napról a másikra. Nemcsak a két cég ügyvédei, hanem az állam megbízásában álló szakemberek is viszgálják a papírokat, így akár egy-másfél évig is eltarthat, mire pont kerül az ügy végére, addig pedig szabad a pálya, hogy mások is beleüssék az orrukat. A Comcast (hozzájuk tartozik a Dreamworks, a Universal, és még sokan mások) már az eredeti licitálásban is benne volt, és a jelek szerint megbánták, hogy nem ajánlottak elég sokat a cégért, ezért most újrafogalmaznák az ajánlatot.

Ha eléggé megnyomják a tollat, akkor akár az is előfordulhat, hogy a Fox igazgatótanácsa felülbírálja Rupert Murdoch döntését, és a Disney helyett inkább a Comcast mellett döntenek. Affelől mondjuk nincsenek kétségeink, hogy a Disney könyvelői már számolgatják, mennyi pénz van a kasszában, hogy egy esetleges ajánlatot azonnal tromfolni tudjanak.

Természetesen ha bármi konkrétumot megtudunk, azonnal megírjuk majd.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)