Hirdetés

Disney+-os bemutatót szeretne a Fekete Özvegynek az egyik legnagyobb befektető

|

Dan Loeb szerint végre szintet kéne lépni, a csúszó Fekete Özvegyet pedig a mozik helyett a Disney+-on kell bemutatni.

Hirdetés

Dan Loeb szava elég nagy jelentőséggel bírhat a Disney-n belül, hiszen nagyjából egy milliárd dollár értékű részesedése van a cégben. Loeb pedig most azt mondta, szemléletváltásra van szükség, az új rendszert pedig már egyből a Fekete Özvegy filmmel elkezdené, ami ugyebár 2021-re csúszott. A globális helyzet nem javul, a 2020-as év mozis naptárából szinte az összes nagyobb premiert eltakarították a stúdiók. Nem lehet tudni jövőre mennyit javul a helyzet, ennek tükrében pedig sokan a streaming-platformok felé fordulnak inkább.

Maga a Disney is bejelentette, hogy mostantól elsősorban a streamingre fókuszál, de ez egyelőre leginkább szervezeti átrendeződést jelent, a blockbuster filmek továbbra is betárazva várják azt, hogy végre bemutathassák őket.

Hirdetés

Dan Loeb pedig úgy gondolja, ez nagyon rossz dolog, így a Disney folyamatos lépéshátrányban van a konkurenciával szemben, és sosem lesz lehetősége arra, hogy megközelítse, netán be is érje például a Netflixet. Loeb felhívta a figyelmet arra, hogy a Microsofttól az Amazonig gyakorlatilag szinte minden tartalomgyártó az előfizetéses modellben látja a jövőt, szerinte pedig a szemlétváltást azonnal el kell kezdeni. 

Rögtön a Fekete Özvegy filmnél meglépné azt, hogy Scarlett Johansson önálló szuperhőskalandja hagyja szépen ki teljesen a mozis bemutatót, és egyből a Disney+-on kezdje meg pályafutását. 

Mindez persze szép és jó, és simán elképzelhető, hogy hamarabb mozdul el a filmipar teljesen ebbe az irányba, mintsem azt gondoltuk volna, viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a Disney+ egyelőre csak egy maréknyi országban elérhető - mi magyarok sem férhetünk még hozzá a szolgáltatáshoz. Első körben tehát talán a lefedettségen kellene javítani, bár az is érhető, hogy a kisebb piacok (és mi a legkisebbek közé tartozunk) ilyenkor sokadik helyen állnak csak a rangsorban.

Mindenesetre a Fekete Özvegy jelenlegi hivatalos mozibemutatójának dátuma továbbra is 2021. május 7., ami több mint egy évvel haladja meg az eredetileg tervezett premiert.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)