Hirdetés

A Pókember jogok megvásárlására készülhet a Disney?

|

Egy forrás szerint 5 milliárd dollárt fizetne ki a Bob Iger cége a Sonynak, hogy Póki végérvényesen az MCU részévé válhasson.

Hirdetés

A nyár vége a Sony és a Marvel közötti csetepatétól volt hangos, ami nem is csoda, hiszen az MCU történetének szempontjából egy nagyon fontos szereplő, Pókember sorsa került veszélybe. A rajongók legnagyobb örömére a két cégóriásnak végül sikerült megegyeznie, ami a részben Tom Hollandnak is köszönhető. Egy forrás azt állítja, hogy a Disney azon gondolkozik, hogy megvásárolja Pókember filmes jogokat egy hasonló fiaskó megelőzése céljából (na meg persze az elképesztő haszon reményében). 

Hirdetés

Noha a mostani szerződés szerint a Disney jóval több pénzt kap a Pókember filmek után, mint eddig, előfordulhat az is, hogy Bob Igerék megunták az egész hercehurcát, és egy jól irányzott felvásárlással pontot tennének ennek a botrányokkal tarkított fejezetnek a végére. A híreket szivárogtató Mikey Stutton eddig is megbízható forrásnak bizonyult az MCU ügyes-bajos dolgait tekintve, most pedig azt állítja, hogy Póki jogai elképesztően magas, 5 milliárd dolláros áron vándorolnának át a Mickey egeresekhez.

A befektetés megtérülőnek tűnik, ugyanis a legutóbbi MCU filmek - köztük a Pókember: Idegenben is - egymilliárd fölött hoztak a konyhára, ami még úgy is kiemelkedő bevétel, ha levonjuk belőlük a gyártási költségeket. Az érem másik oldala viszont az, hogy ez az összeg rettentően magas, ha figyelembe vesszük azt, hogy a teljes Marvelt 4,24 milliárdárt vették meg, de a Star Wars jogokért is "csak" 4 milliárdot fizettek; mindkét univerzum jóval több karakterrel bővítette a Disney repertoárját, mint amennyihez a Pókember jogok felvásárlásával jutna - ráadásul itt csak a filmes jogokról van szó, képregényekben, videojátékokban és egyéb médiumokban természetesen továbbra is a Marvel/Disney rendelkezik Pókival, ez sosem változott. Az sem elhanyagolható szempont, hogy vajon a Sony feladja-e az aranytojást tojó pókot (igen, ez egy meglehetősen erős képzavar) a gyors haszonért cserébe. 

Persze ezek az értesülések nem hivatalos forrásból jönnek, de a gondolattal mindenképpen érdemes eljátszani, hogyha ez megtörténik, akkor Tom Holland Pókembere tényleg átveheti Tony Stark helyét az MCU legfontosabb karakterei között.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)