Hirdetés

A Disney a Sötét Főnixet hibáztatja, amiért a vártnál kevesebb lett a negyedéves bevétel

|

Bob Iger elmondása szerint letakarítják a Fox munkaasztalát és új irányba viszik a stúdiót.

Hirdetés

Köszönhetően a Bosszúállók: Végjátéknak, a Marvel Kapitánynak, és a Toy Story 4-nek, a Disney 33 százalékos bevételnövekedést könyvelhetett el a legutóbbi negyedévben, viszont mivel 21 milliárdra számítottak, nem teljesen elégedettek a 20,25 milliárdos végösszeggel.

Hirdetés

Függetlenül a vitathatatlanul sikeres filmek sorától, a Disney nem teljesítette az elvártakat, ennek pedig a részvényárak látták a kárukat, melyek 4 százalékot estek. A vezetőség szerint ez a 20th Century Fox mellényúlásainak köszönhető. A Fox 170 millió dolláros veszteséggel dolgozott a harmadik negyedévben, és az X-Men: Sötét Főnix is hatalmasat bukott a kasszáknál. A többi Fox-projekt (mint például a Ford v. Ferrari) marketingköltsége sem segít az ügyön.

A Variety értesülései szerint a Disney igazgatója, Bob Iger a következőt mondta a részvényeseknek tartott tájékoztatón:

"Az egyik legnagyobb gond az volt, hogy a Fox stúdió teljesítménye jóval a korábbi alá esett és jóval azalatt volt, amit reméltünk tőle, amikor felvásároltuk azt."

A Disney ennek eredményeképp letakarította a Fox tervlistáját, Iger pedig megbízta a Disney filmes csapatának vezetőit, hogy vigyék a stúdiót egy új irányba. A lényeg az lenne, hogy pár nagyon fontos franchise-ra koncentráljanak.

"Valószínűleg egy, de akár két évbe is beletelhet, mire komolyan befolyásolhatjuk a gyártás alatt lévő filmjeiket. Biztosak vagyunk benne, hogy meg tudjuk fordítani a Fox helyzetét."

Az Avatar-folytatások biztosan jönnek, ahogy A majmok bolygója-széria is folytatódni fog, bár azt nem tudni pontosan, hogy hogyan. A Kevin Feige fog felelni a Fox szuperhősökért, így azon a fronton valószínűleg nem lesz gond.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)