Hirdetés

Döbbenetesen jól teljesít nálunk a Sikoly 6 annak ellenére, hogy csak este 10 óra után vetíthetik a mozik

|

A jelek szerint az igazi Sikoly-rajongóknak nem jelentett akadályt az, hogy a moziban kell éjszakázni.

Hirdetés

Mikor kiderült, hogy a hatodik Sikoly filmet csak este tíz óra után vetíthetik a hazai mozik, mivel a legdurvább, X-besorolást kapta az illetékesektől, a legtöbben úgy gondolták, hogy anyagi szempontból keresztet is vethet magára ennek tükrében a film, hiszen így kiesik egy csomó potenciális vetítési alkalom. Nos, az első számok erre rácáfolni látszanak, ugyanis a Sikoly hat a nyitóhétvégén több mint 50 millió forint bevételt termelt, és 25 ezernél is több nézőt vonzott be a mozikba. Ezzel rögvest a hétvégi bevételi toplista második helyén kezdte meg pályafutását, közvetlenül a Creed 3 mögött.

A Sikoly 6 mellett más friss premierek is érkeztek múlt csütörtökön, ráadásul ezek közül a legtöbb hasonlóan jó startot tudhatott maga mögött, mint a horrorszéria legújabb része. A Múmiák rögvest a harmadik, a magyar Hadik pedig a negyedik helyen nyitott. A Volt egyszer egy nyár debütálása viszont már csak a 14. helyre volt elég.

Hirdetés

Így alakultak a bevételi mutatók és a nézőszámok:

  1. Creed III. - 54 413 425 Ft bevétel, 26202 néző
  2. Sikoly VI. - 52 240 890 Ft bevétel, 25168 néző
  3. Múmiák - 25 532 240 Ft bevétel, 13177 néző
  4. Hadik - 23 452 040 Ft bevétel, 14698 néző
  5. Kokainmedve - 20 200 595 Ft bevétel, 9984 néző
  6. A Hangya és a Darázs: Kvantumánia - 18 603 230 Ft bevétel, 9069 néző
  7. Avatar - A víz útja - 15 729 440 Ft bevétel, 6565 néző
  8. Hirtelen 70! - 12 512 570 Ft bevétel, 5925 néző
  9. Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság - 121 147 95 Ft bevétel, 6142 néző
  10. Magic Mike utolsó tánca - 9 426 585 Ft bevétel, 4461 néző

Ti beültetek valamilyen filmre a hétvégén?

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)