Hirdetés

Dreadnought - megjelent a játék, leépítették a fejlesztőcsapatot

|

Komoly pénzügyi problémák léptek fel a stúdiónál, így sok fejlesztőnek kell új állás után néznie.

Hirdetés

Jó ideje készül már a Dreadnought, amiben hatalmas űrhajókkal harcolhatunk egymás ellen egy nem túl pörgős, de annál taktikusabb csatában. A játékot végre sikerült befejezni, de nem teljes az öröm.

Hirdetés

A stúdió vezetője még a nyáron közölte a csapattal, hogy már csak néhány hónapra elegendő pénzük maradt, így értelemszerűen senkire nem fog neheztelni, ha új munka után néz. A csapat megpróbálta a lehető leggyorsabban befejezni a játékot, ami így egy kicsit össze is lett csapva a végére. A Dreadnough vegyes értékeléseket kapott Steamen, a megjelenés után nem sokkal pedig 45 fejlesztőt állítottak döntés elé: megszűnik az állásuk, vagy nem fizetett szabadságra mennek annak reményében, hogy ha a Dreadnought elkezd pénzt termelni, visszatérhetnek.

A stúdió vezetője elmondta, hogy a csapat harmadát vesztették most el, de természetesen mindenkinek segítenek megtalálni a következő munkahelyet. Emellett a játék fejlesztése sem áll le, szeretnék hosszútávon támogatni a projektet és a legtöbbet kihozni belőle. Mi innen is a legjobbakat kívánjuk az összes fejlesztőnek!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)