Hirdetés

A koronavírus miatt az EA sem vesz részt a GDC 2020-on

|

Óráról órára gyarapodik a visszalépett kiállítók és előadók listája, ha így folytatódik, lassan értelmét veszti a rendezvény.

Hirdetés

Egyelőre semmi jele annak, hogy a Game Developers Conference 2020 szervezői a rendezvény lefújását fontolgatnák, de ahogy nő a visszalépésüket bejelentő partnerek száma, úgy válik egyre valószínűbbé, hogy megismétlődik a barcelonai Mobile World Congress fiaskója. Eddig mások mellett a Sony, az Oculus és a Kojima Productions illetékesei döntöttek úgy, hogy nem utaznak San Franciscóba a koronavírus okozta egészségügyi vészhelyzet miatt.

Hozzájuk csatlakozott most az Electronic Arts is, az indok cseppet sem meglepő módon ugyanaz, amit már korábban is számos alkalommal hallottunk. Alex Sherer, az EA alkalmazásában álló reklámszakember LinkedIn posztban osztotta meg a szakmabeliekkel, hogy a cégvezetés úgy döntött, lemondja a részvételt a hivatalos GDC eseményeken, továbbá arra kéri a munkatársakat, hogy ne utazzanak San Franciscóba a konferenciára. Elmaradnak tehát ez előre egyeztetett találkozók, megbeszélések, üzleti ebédek is, azaz a GDC 2020-at kénytelenek lesznek a FIFA és a Battlefield kiadója nélkül megtartani.

Jó esély van rá, hogy a napokban további hasonló hírekkel szembesülünk, és hasonló nehézségekkel kell majd szembenéznie mindegyik tömegrendezvénynek, amíg végérvényesen meg nem fékezik a koronavírus terjedését.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)