Hirdetés

Egy második pert is indítottak a befektetők a Cyberpunk 2077 miatt, a CD Projekt erőteljes védekezést ígér

|

Ne feledjük, ugyanazokról a befektetőkről beszélünk, akik elvileg nem engedték, hogy tovább dolgozzanak a CD Projekt Red játékán.

Hirdetés

Még december végén kezdett el formálódni a Cyberpunk 2077 fejlesztői ellen induló első csoportos per, idén januárban pedig már a fogyasztóvédelem is vizsgálódni kezdett a játék miatt. Többek között azért is bajba kerülhet a CD Projekt, mert a játék fejlesztéséhez állami és EU-s forrásokat is felhasználtak, így a lengyel hatóságok nem veszi az ügyet félvállról. 

Most pedig nagyon úgy fest, hogy a CD Projekt befektetői egy második csoportos pert is elindítanak. Az ezzel kapcsolatos polgárjogi keresetet az Egyesült Államokban, Kaliforniában nyújtották be a bíróságnak a befektetők jogi képviselői. Az indoklás nagyjából az, mint az első per esetében: a befektetők szerint a CD Projekt félrevezette őket, nem voltak tisztában a játék megjelenés előtti állapotával, ezért pedig komoly károk érték őket.

Hirdetés

A CD Projekt illetékesei mindezek kapcsán annyit nyilatkoztak, hogy "erőteljesen" meg fogják védeni magukat a bíróságon - ugyanezt fűzték hozzá az első csoportos perhez is egyébként. A dolog pikantériája egyébként az, hogy belsős beszámolók szerint épp a befektetők nem engedték, hogy tovább csúszon a játék, ők ragaszkodtak a 2020-as bejelenéshez, most pedig épp ők érzik átverve és megkárosítva magukat. 

Több szálon futó pereskedésre számíthatunk tehát, melynek végén remélhetőleg kiderül, kinek is van igaza valójában: hazudtak a fejlesztők a játék állapotáról, vagy a befektetők követeltek lehetetlent. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)