Hirdetés

Felvásárolták a How to Survive és a Warhammer: Chaosbane fejlesztőstúdióját

|

A francia Eko Software többé már nem egy független csapat lesz.

Hirdetés

Fura egy év az idei. Miközben az egyik oldalon sorra zárnak be a stúdiók, a másikon őrült bevásárlások mennek például a Microsoft és a THQ Nordic részéről.

Hirdetés

Miután a közelgő Warhammer: Chaosbane és a Rugby 18 munkálataiba is besegített a How to Survive játékokért felelős fejlesztőgárda, a brit Bigben Interactive bejelentette, hogy felvásárolta az Eko Software-t. A francia cég jelenleg 40 fejlesztőt foglalkoztat, és egész szép profitra tettek szert az elmúlt évben, így talán nem meglepő, hogy a Bigben ki is nézte magának őket. A kiadó elsődleges célja, hogy egy olyan fejlesztőstúdióvá nője ki magát az Eko Software, amelyik komolyabb szerephez juthat a nagyobb költségvetésű játékok piacán is.

Az Eko Software 8,5 millió euróért kelt el, a két fél pedig nagyon pozitívan nyilatkozott a megállapodásról. A Bigben Interactive gyakorlatilag minden létező műfajban adott már ki játékot korábban, az Eko Software-nél pedig a már említett Warhammer cím mellett egy még be nem jelentett hack 'n' slash programon és egy sportjátékon is dolgoznak, szóval a változatosság továbbra sem áll majd messze a két cégtől.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)