Hirdetés

Kiemelkedő negyedévet zárt az EA, pörög a digitális értékesítés

|

A játék mint szolgáltatás igen jövedelmező forma az Electronic Artsnak, bevételeinek nagy része a kiegészítőkből, battle és season passekből, valamint az ezekhez köthető mikrotranzakciókból származik.

Hirdetés

Az Electronic Arts fejesei valószínűleg ki tudnak békülni azzal, hogy a játékosok nem kifejezetten kedvelik őket, ameddig a videojátékipar legnagyobb bevétele még mindig hozzájuk köthető, márpedig ez jó pár éve elmondható. A most közzétett harmadik negyedéves pénzügyi jelentésük szerint ismét sikerült túlszárnyalniuk a tavalyi teljesítményüket.

Hirdetés

A cég összes bevétele majdnem kétmilliárd dollárnál állt meg, amiből 1,1 milliárd származik digitális eladásokból, 469 millió a fizikai példányok értékesítéséből, a maradék pedig a késleltetett bevételekből (például előrendelésekből).

Ebből is remekül látszik, hogy a cég jövedelmének legtetemesebb részét az digitális eladások teszik ki, ami nem is csoda, hiszen az EA tudatosan tereli ebbe az irányba a vásárlóit. Ennek legnagyobb része, 993 millió dollár a különböző szolgáltatásokból és mikrotranzakciókból jön össze, és csak a maradék származik játékeladásból vagy a mobilos bevételekből, ahogy ezt a következő grafikon remekül szemlélteti:

A cég ügyvezető igazgatója, Blake Jorgensen elmondta, hogy hatalmas hangsúlyt fektettek a szolgáltatás alapú gamingre, tehát hogy egy-egy megjelent címet még sokáig támogatnak, ahelyett, hogy új fejlesztésekbe fognának. Ez történik jelenleg a Battlefield szériával is, de az Apex Legends esetében is ezt láthatjuk. Természetesen még mindig a sportjátékokhoz (FIFA, Madden, NHL) köthető Ultimate Team termeli a legtöbb pénzt az EA-nek.

Mindemellett a sikerhez azért hozzájárult a Star Wars Jedi: Fallen Order népszerűsége, ami a karácsonyi időszak slágerjátéka volt, de az olyan régebbi címek is jól teljesítettek, mint a Sims 4, ami elérte a 20 millió egyedi játékost, vagy éppen a Star Wars Battlefront II, ami nagy lökést kapott a Skywalker kora premierje miatt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)