Hirdetés

Egy vásárlással két konzolon játszhatjuk az EA minden idei játékát

|

Amit megveszünk Xbox One-ra, azt megkapjuk Series X-re is, és ugyanez a helyzet a PS4 és PS5 esetében.

Hirdetés

Sok kiadó nem kész még elengedni a jelenlegi generációs konzolokat, az év végén több játékot Xbox One-ra, Xbox Series X-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re egyaránt megkapunk. Egyúttal egyre többen jelentik be, hogy nem kérnek extra pénzt azon játékosoktól, akik a régebbi masinák valamelyikére veszik meg játékaikat, így ha valaki például később dönt úgy, hogy Xbox Series X-en folytatná, amit Xbox One-on elkezdett, ingyen megkapja a szebb, jobb változatot.

Hirdetés

Így lesz ez a Cyberpunk 2077-tel, a Gears 5-tel és a Microsoft minden új játékával is, valamint az Electronic Arts 2020-as újdonságaival. A cég ügyvezetője, Blake Jorgensen a befektetőknek elmondta, minden idei játékot ingyen upgrade-elhetnek majd a vásárlók, de megnyugtatta őket, hogy ez sem a cash flow-t, sem a bevételeket nem befolyásolja negatívan. Bár a platformokat nem említette, többes számban beszélt a konzolokról.

Az Xbox Series X kapcsán holnap sokkal okosabbak leszünk, délután ugyanis bemutatkoznak az első játékok. Tartsatok velünk!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)