Hirdetés

Még az EA részvények is megérezték a Battlefront 2 körüli botrányt

|

Sejteni lehetett, hogy az Electronic Arts nem fog jól kijönni a Battlefront 2 mikrotranzakciós kavarásából, ilyen hullámvasútra talán ők sem számítottak.

Hirdetés

Az EA még 16-án jelentette be (több forrás szerint a Disney nyomására), hogy kikapcsolják a nagy port kavaró mikrotranzakciós loot box rendszert a Star Wars Battlefront 2-ben. A vállalat még aznap elküldte a befeketetőknek a pénzügyi jelentést, amiben azt írták: ez várhatóan nem befolyásolja majd a vállalat pénzügyi helyzetét.

Hirdetés

Ez már önmagában is hülyeségnek hangzik, hiszen nyilvánvalóan nem kevés bevételt reméltek a mikrotranzakciókról, így ennek kikapcsolása azért nem kis dolog, de az igazi pofon csak másnap érkezett. A Wall Streeten is felfigyeltek a kavarásra, és kihátráltak a kiadó mögül, így a pénteki zárásra 2,5 százalékot esett az EA részvények ára. November eleje óta így már összesen 7%-os zuhanásban.

Összességében persze így sem kell sajnálni a kiadót, hiszen ebben az évben 42%-ot nőttek a részvények, így a 2018. március 31-ig tartó pénzügyi évben több mint 5 milliárd dolláros bevételt és 1,136 milliárdos profitot szeretne elkönyvelni a vállalat. Meglátjuk, hogy ezt tudják-e tartani. Amilyen értékeléseket kapott az új Need for Speed, mi nem vagyunk biztosak benne, hogy sikerülni fog.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)