Hirdetés

Elképesztő, mennyi játékost vesztett a Blizzard az elmúlt pár évben

|

Három esztendő alatt sikerült összeszednie ezt a brutális negatív számot a Blizzardnak.

Hirdetés

A Mejores Apuestas részletes kutatása annak járt utána, hogyan alakult a játékosszám és úgy általában az érdeklődés a Blizzard Entertainment népszerű (vagy népszerűnek gondolt) játékai kapcsán. A végeredmény nem éppen pozitív.

2021 második negyedévére ugyanis a Blizzard gyakorlatilag megfelezte teljesen játékosbázisát 2017-hez képest, 2018-tól mostanáig összesen 12 millióval csökkent az aktív játékosszám, ami jelenleg nagyjából 26 millió körül van.

Hirdetés

A legnagyobb zuhanás egyébként 2017 eleje és 2018 vége között volt, ekkor ugyanis 46 millióról 35 millióra esett vissza a havi aktív felhasználószám, ez 11 milliós csökkenést jelent - a számok az összes Blizzard IP-re együttesen vonatkoznak.

A nagy visszaesést remekül példázza az alábbi ábra is, ami azt mutatja meg, havonta hány millió órányi Overwatch tartalmat néztek az emberek világszerte Twitchen 2018 januárja és 2021 augusztusa között.

Kíváncsian várjuk, mit hoz a jövő, mennyiben tud mindezen javítani majd az Overwatch 2, illetve az új Diablo játékok.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)