Hirdetés

Érdekes statisztikát közölt a Sony a PS VR 2 eladásaival kapcsolatban

|

Meglepően alakult a matek, különösen a virtuálisvalóság-szett megjelenését figyelembe véve.

Hirdetés

Még március végén írtunk róla, hogy valószínűleg jóval gyengébben muzsikált a PlayStation VR2 a várthoz képest, mivel több mint egy hónappal a készülék megjelenése után sem hozta még nyilvánosságra a Sony, hogy mennyi fogyott az új generációs eszközből. Bár maga a hardver parádés, az ára riasztóan hathat az érdeklődőkre, ami komoly fejfájást okozhatott a Sony vezetőségének, különösen, hogy március 30-án még csak nagyjából 270 ezer darab talált gazdára, annak ellenére, hogy 2023 első negyedévére nem kevesebb, mint kétmillió VR-headest értékesítését tervezték.

Nem túl meglepő módon ez nem jött össze, azonban a Sony még így is egészen furcsa számokat közölt, egy a közelmúltban kiadott üzleti beszámoló szerint. A dokumentumban ugyanis az áll, hogy a PS VR2 megjelenését követő első hat hétben közel hatszázezer darabot értékesítettek belőle, ami 8 százalékkal több, mint az első generációs PS VR esetében volt az év azonos szakaszában.

Hirdetés

Az is igaz, hogy a 8 százalékos növekedés az április elejéig rögzített eladások alapján jön ki, így valószínűsíthető, hogy a Sony mostanra valóban átléphette a hatszázezres határt, különösen, hogy a PS VR 2-t most már nem csak a Sony webshopjában lehet megvásárolni.

A fenti információn felül egyébként a cég azt is nyilvánosságra hozta, hogy rengeteg új címet akar látni a konzolján a következő öt évben. Sőt, a 2025-ös pénzügyi évre már 50-50 százalékban szeretne régi, jól bevált franchise-okat és új címeket fejleszteni. Ez az arány jelentős változás a korábbiakhoz képest, 2019-ben például még csak 20 százalékot tettek ki az új IP-k. Ez az idei évre megduplázódott.

A Sony ezen felül az olyan, szolgáltatásalapú címeit is bővítené, mint a Destiny 2 vagy az MLB: The Show. A fent említett 2025-ös határidőig az a cél, hogy a PS5-öt érintő befektetések 60 százaléka hasonló játékokban manifesztálódjon. Ezen felül komoly bevételre számít a vállalat a kiegészítők és DLC-k értékesítéséből is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)