Hirdetés

És ezek a Ubisoft játékok mikor jelennek meg?

|

A Ubisoft bejelentett címei közül néhány már évek óta csúszik. Összegyűjtöttük, mit hiányolunk a napokban ismertetett felhozatalból, és mi az, amiről bár nem esett szó most, még simán befuthat a közeljövőben.

Hirdetés

Az E3 2020 elmaradása miatt július közepén ismerteti majd közeljövőre vonatkozó terveit a Ubisoft, de az már a napokban közzétett pénzügyi jelentésből is kiderült, hogy 2021. március 31-ig, az aktuális pénzügyi év végéig öt új, AAA-szintű játékra számíthatunk a kiadótól. A Breakpoint és a The Division 2 relatív bukása (értsd: nem termeltek annyi pénzt, amennyire a kiadó számított) miatt idén tavasszal szünetet tartott a francia vállalat, de a pénzügyi év utolsó két negyedét meg fogja húzni. Jelenlegi tervek szerint 2020. október eleje és 2021. március vége között érkezik az Assassin's Creed Valhalla (ez szinte biztosan nem fog csúszni, az új konzolok szempontjából is fontos, hogy velük együtt debütáljon), a Watch Dogs: Legion, a Rainbow Six: Quarantine, a Gods & Monsters, és egy ismert franchise újabb tagja, ami pletykák szerint igazából a Far Cry szériát bővíti. Na de mi van a maradékkal? Erről olvashattok alább.

Hirdetés

Ubisoft játékok, amik nem jelennek meg 2021 tavaszáig

Beyond Good & Evil 2

Biztos, hogy átok ül a Beyond Good & Evil 2-n. Michel Ancel már 2008-ban is nagyon szívesen megcsinálta volna az akkor még a BGE folytatásaként elképzelt játékot, aztán addig-addig formázgatták, míg az eredeti terveket törölték, és végül a 2017-es E3-on bemutattak valamit, aminek bár a BGE univerzuma ad otthont, játékmenetét tekintve is egészen más lesz, mind a 2003-as eredeti. Akkor egy demót láthattunk, a platformokat később a hivatalos honlap árulta el, a megjelenés várható idejét nem ismertették. A 2018-as E3-on villantottak egy trailert, az expo résztvevői még júniusban, mi csak decemberben láthattunk egy pre-alpha gameplay-t, 2019-ben megosztottak pár részletet, de az E3-on nem szerepeltették a projektet. Most, 3 évvel leleplezése után síri csend honol, aminek lehet az az oka, hogy meg akarták várni a következő generációt, mert úgy látták, az új gépek által biztosított extra erőt remekül ki tudják használni, de az is, hogy egyszerűen nem sikerül játékot formálni az ötletekből. Reméljük, a 2020-as show-n hallunk majd róla.

Skull & Bones

Szerencsétlen Skull & Bonest is sújtja a tengeri vihar. Ugyancsak a 2017-es E3-on mutatkozott be, akkor még az Assassin's Creed IV: Black Flag tengeri csatáit online többjátékos ütközetekké változtató PvP játékként, majd a kiadó is érezte, hogy ez önmagában kevés lesz, ezért először optimistán 2019-re, majd 2020-ra, végül most 2021-re tolta el. Közben semmi infó nem érkezett vele kapcsolatban, nem tudjuk, hogy áll a fejlesztés, hogyan változott a koncepció például a Sea of Thieves sikerének hatására, online RPG-t, kalózos akciójátékot, vagy valami egészen mást csinálnak-e belőle.

Kisebb Ubisoft játékok, amik megjelenhetnek 2021 tavaszáig

Just Dance 2021

A Just Dance még tíz év után is jelentős mennyiségű pénzt hoz a Ubisoftnak, és mivel a Wii-s változatot még tavaly sem engedték el, valószínű, hogy idén sem állnak le. Mivel már okostelefon is elég az irányításhoz, mozgásérzékelős perifériákra sincs szükség, így pedig látszólag nem gördül akadály az újgenerációs debütálás elé. A rajongók láthatóan nagyon szeretnék: tele van a YouTube rajongói zenelistákkal, egy fiktív Fandom-oldalon pedig már a bejelentés és a megjelenés dátumát is megírták (amik persze teljesen valótlanok, időutazásra még a legjobb táncosok sem képesek). Meglepődnénk, ha nem volna folytatás.

Roller Champions

Mivel a zárt alfa már a tavalyi E3 során elindult (és mikor márciusban leállították, visszatérést ígértek), simán játszhat egy idei megjelenés; a kérdés csak az, elég játékost érdekelt-e a tesztidőszak alatt, hogy érdemes legyen folytatni. Utoljára április 7-én jelent meg poszt a közösségi médiás felületeken, a fejlesztők most bizonyára a fejlesztéssel foglalkoznak - legalábbis jobban bízunk ebben, mint a kaszálásban. Ha máskor nem, júliusban kiderül, mi lett a sorsa.

The Settlers

Szívünk szerint az AAA játékok közé sorolnánk a The Settlers sorozat új részét vagy rebootját, de már akkor sem említették a pénzügyi jelentésben, amikor még úgy volt, hogy 2019 őszén jelenik meg, úgyhogy az elvárásokat is ennek megfelelően érdemes belőni. A gamescom 2019-en bejelentett halasztáskor 2020-at jelölték meg, azóta viszonylag aktívan posztolgat a hivatalos The Settlers Twitter fiók és frissülget a blog, úgyhogy abszolút van remény egy idei debütálásra.

Tom Clancy's Elite Squad

Egy mobiljátékot bármikor be lehet dobni, nem kell rákészülni. Az Elite Squadot bizonyos régiókban már tesztelik, néhol elérhető Androidra, úgyhogy szinte biztos, hogy idén várható a globális és iOS-es megjelenés is. A játékban egyébként a Tom Clancy's játékok rengeteg karaktere megjelenik, ők harcolnak egymással, általunk összeállított csapatokban.

Júliusban már sokkal okosabbak leszünk, talán új bejelentéseket is kapunk, vagy legalább néhány szót arról, hogy várhatjuk-e a fent említett játékok megjelenését a következő másfél évben. Ti melyikből szeretnétek még többet látni? Vagy jöjjön inkább egy új Splinter Cell és Prince of Persia?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)