Hirdetés

Ez vár Bobby Kotick szerint az Activision Blizzardra, miután felvásárolta a Microsoft

|

Az Activision Blizzard ügyvezetője a cég alkalmazottainak beszélt arról, mire számíthatnak Phil Spencer irányítása alatt.

Hirdetés

Idén januárban sokkolta a gaming világa iránt érdeklődőket a Microsoft azzal, hogy 68,7 milliárd dolláros vételi ajánlatot tett a Call of Duty kiadójának bekebelezése. A rekordmagas összeg (közel tízszer annyi, mint amennyibe a Bethesda és anyavállalata, a ZeniMax Media került) azonban nemcsak az ügylet jelentőségére világított rá, hanem azt is sejteni engedte, hogy ezt jóval nehezebb lesz átverni a főbb piacok versenyfelügyeleti szervein.

És valóban, míg a brazilok és a szaúdiak már rábólintottak az akvizícióra, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és az Európai unióban még távolról sem lefutott a meccs. Utóbbi kettő illetékes hatóságai már jelezték, hogy az előzetesnél részletesebb vizsgálatokra kerül sor, tekintettel az Activision Blizzard Microsoft általi felvásárlásának esetleges piactorzító hatásaira.

Hirdetés

De nemcsak a rivális konzolgyártókat, a kisebb-nagyobb kiadókat és fejlesztőket érintheti kedvezően vagy kedvezőtlenül, ha tulajdonost vált az Activision Blizzard, hanem a cég munkatársait is, akik az egymást érő zaklatási botrányok ismeretében valószínűleg változásra vágynak. Nos, hozzájuk szólt Bobby Kotick CEO a napokban, amikor úgy fogalmazott, hogy a Microsoftnak a tehetségük, a humánerőforrásban rejlő potenciál miatt van szüksége a cégre.

Elmondása szerint várható volt, hogy az Európai Bizottság nem elégszik meg a vizsgálat első körével, hanem közelebbről is szemügyre akarja venni az ügyletet, amely meglátása szerint a játékipar hihetetlen mértéket öltő fragmentáltsága miatt abszolút észszerű. Kotick arra a kérdésre, hogy a Microsoft színre lépése milyen hatással lesz majd a munkájukra, úgy válaszolt, hogy szerinte nem fog sokban különbözni a vivendis korszaktól. Azaz biztosra veszi hogy alapvetően önállóan működhetnek a továbbiakban, és arra számít, hogy a redmondiak majdnem mindenkit meg akarnak majd tartani - írja a The Washington Post.

A tekintélyes napilap megszólaltatta David Cuddy-t, a Microsoft szóvivőjét, aki megerősítette, hogy szorosan együttműködnek az Európai Bizottsággal a felvásárlás következő lépései során, és igyekeznek megnyugtató választ adni minden felmerülő kérdésre.
 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)