Hirdetés

Ezért lett silány a Warcraft III: Reforged

|

Egy friss jelentés szerint az Activision nem tartotta fontosnak a játékot, és emiatt olyan döntéseket hozott, ami alapján borítékolható volt a csalódás.

Hirdetés

Kellemes melegség járta át a szívünket, amikor a Blizzard bejelentette a Warcraft III: Reforgedot, a klasszikus stratégiai játék feljavított változatát. Aztán amikor megjelent, csalódnunk kellett, és hiába ígérte a kiadó, hogy ki fogja javítani a hibákat, valamint pótolja a hiányosságokat, még mindig nem kifogástalan az élmény.

Bloombergnél tevékenykedő bennfentes, Jason Schreier a projekthez közel álló forrásokkal folytatott beszélgetéseket követően írt egy beszámolót, melynek köszönhetően képet kaphatunk arról, miért lett olyan a játék, amilyen.

Hirdetés

Schreier megtudta, hogy a fejlesztés közben gyakran előfordultak félreértések, és a büdzsé sem volt elegendő. Sorra kellett lemondani a tervezett fejlesztésekről, folyamatos volt a vita a művészeti irány kapcsán, a klasszikus játékokért felelős csapat vezetője, Rob Bridenbecker pedig agresszív vezetési stílusa, valamint külföldi utazásai miatt inkább ártott a projektnek.

A fejlesztők a megjelenés után egy belső körlevélben fogalmazták meg problémáikat: a kiégést, a szorongást, a depressziót, azt, hogy elvesztették bizalmukat a cégben, ahogy a játékosok is. Nem segített, hogy az Activision nem csak hogy nem tartotta fontosnak a Warcraft III: Reforgedot (elvégre nem egy AAA játék, amitől milliós bevételeket lehet remélni), de a 2019-es elbocsátásokkal megtörte a morált. 

Az Activision Blizzard ellen épp most indult eljárás a nők számára kedvezőtlen munkakörülmények miatt, ami szintén arra világít rá, hogy a cégnél nem jó dolgozni, és ezt a játékok is megsínylik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)