Hirdetés

Ezzel a levéllel próbálta megvenni a Microsoft a Nintendót

|

Az Xbox Museumban ugyan sajnos csak részleteiben, de megnézhetjük a játékipar üzleti történelmének egy érdekes darabját.

Hirdetés

Nemrég beszámoltunk mi is a virtuális múzeumról, amit a Microsoft nyitott és az Xbox történetét meséli el, a konzolok mellett kitérve saját személyes statisztikáinkra és a Halo franchise-ra. A publikum számára eddig is ismert momentumok mellett viszont egy érdekes, eddig titkos részletet is megvillantottak a redmondi cég gaminghez kötődő történetéből, igaz, csak részben.

Az interaktív kiállítás azon szekciójában, ahol az eredeti Xboxról tudhatunk meg néhány dolgot, az egyik méretes ablakra az van írva, hogy 2000. tavaszán a Microsoft úgy próbált meg - saját játékkonzolja kiadása előtt - belépni a gaming piacra, hogy a szegmens egyik legnagyobb szereplőjét, a Nintendót környékezte meg egy felvásárlási ajánlattal.

Hirdetés

Ez a tény korábban is ismert volt, viszont a lenti, a virtuális múzeumban lőtt képen láthatunk egy levelet is, aminek sajnos a túlnyomó részét kitakarja az esemény rövid leírását tartalmazó felirat. De így is olvashatunk rajta néhány érdekes részletet, például, hogy 1999. októberében küldték, tehát néhány hónapon keresztül eltarthatott az egyeztetés a két cégóriás között.

A levél így kezdődik:

"Kedves Jacqualee [Story, az amerikai Nintendo alelnöke volt a címzett]! Értékeljük az idejét, amit arra szánt, hogy megpróbáljon megszervezni egy találkozót Mr. Takedával és Mr. Yamauchival, hogy beszélhessünk egy lehetséges stratégiai partnerségről a Nintendo és a Microsoft között a jövőbeli videojáték platformok kapcsán. Megértem Mr. Takeda aggályait a lehetséges együttműködésről és megpróbálok [olvashatatlan] az irányelveket, amiket kért."

A következő bekezdésben, amiből sajnos még többet kitakar a felirat, említésre kerül a Dolphin is, ami a készülő GameCube kódneve volt, illetve az is, hogy folytatódik az Xbox fejlesztése. A Nintendo meghiúsult felvásárlásáról egyébként az Xbox akkori dolgozói is meséltek korábban a Bloombergnek egy, a projekt történetét feldolgozó cikkben. Ebben elmondják, hogy a Nintendo előtt az Electronic Arts felvásárlásával is próbálkozott a Microsoft, de onnan gyorsan egy határozott elutasítást kaptak válaszul. A Nintendóval viszont eljutottak a személyes találkozóig, ám Bob McBreen, az üzleti fejlesztési igazgató elmondása szerint az ajánlat hallatán "szétröhögték magukat".

A fenti levélben kitakart bekezdésben egyébként lehet, hogy a Microsoft azon ajánlatát fejti ki, ami szerint a két cég együttműködésében továbbra is a Nintendo felelt volna a játékokért, az őket futtató hardvert viszont a Microsoft készítette volna. McBreen visszaemlékezése alapján ugyan jó tárgyalási alapot adott nekik, hogy a Nintendo aktuális gépe elmaradt a PlayStation mögött, de a partneri viszonyt így sem sikerült tető alá hoznia Steve Ballmer csapatának.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)