Hirdetés

Felvásárolták a teljes Gearbox Software-t

|

Gazdára talált a Borderlands-széria mögött álló Gearbox, de a felvásárlásért járó csillagászati összegért teljesíteniük kell.

Hirdetés

Az Embracer Group egy elég méretes svéd holdingtársaság, ami előszeretettel vásárol fel játékfejlesztőket, tavaly novemberben például 13 stúdiót kebelezett be, köztük egy magyarral. Leányvállalataik között ott van a THQ Nordic, a Koch Media, a DECA Games, vagy épp a Saber Interactive. Most pedig ehhez a csapathoz csatlakozik a Gearbox Software is.

Mintegy 1,3 milliárd dollárért, vagyis közel 384 milliárd forintért ugyanis az Embracer Group felvásárolta a Gearboxot. Ez a svéd óriáscég eddigi legnagyobb befektetése.

Hirdetés

Ezt a csillagászati összeget azonban nem egyben fogják kifizetni, hatnem hat év alatt. A szerződés megkötésének napján "csak" 363 millió dollár, azaz 107 milliárd forint cserélt gazdát. A fennmaradó összeg teljesítményalapú lesz, tehát csak bizonyos kritériumok elérése után fogja megkapni azt a Gearbox az elkövetkezendő években. A cél hat év alatt több bevételt termelni, mint az 1,3 milliárdos felvásárlási ár. A Gearboxnak ehhez fel kell kötnie a gatyóját, 2019-ben csak 125 milliós bevétellel zártak.

Továbbra is Randy Pitchford áll majd a Gearbox élén, ezen a fronton tehát nem történik változás.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)