Hirdetés

Fényes nappal, a nyílt utcán rabolja ki a Diablo Immortal a játékosokat, és sokan még élvezik is

|

Több mint 9 milliárd forintot hoztak a mobilos Diablo agresszív monetizációs megoldásai a Blizzardnak.

Hirdetés

Jóllehet, játékosok tömegei pontozzák le minden lehetséges fórumon a Blizzard és a NetEase PC-n is játszható, de alapvetően okostelefonra és tabletre tervezett MMOARPG-jét, a Diablo Immortal így is sikeres. Olyannyira, hogy erősebb rajtot produkált, mint a széria bármely korábbi része, de ebben természetesen az is közrejátszott, hogy ingyenesen letölthető.

Ha valakit nem izgatnak különösebben az endgame tartalmak, aránylag kényelmesen elevickélhet Sanctuary világában kalandozva, ám amint komolyabban elmerülne a játékban, azt tapasztalja, hogy valójában nem is a hőse áll folyamatos támadás alatt, hanem a bankkártyája. Tényleg őrült összegeket lehet elverni egy minden tekintetben kimaxolt karakterre, ráadásul az RNG is meglehetősen szűkmarkú.

Hirdetés

De rosszul tennénk, ha azt feltételeznénk, hogy ennyi elég lenne a játékosok elriasztásához, ugyanis a Blizzard már az első héten 10 millió installálásról adott ki gyorsjelentést. A Pocket Gamer.biz beszámolója szerint pedig két hét alatt 24 millió dollárnál (jelenlegi árfolyamon 9,098 milliárd forintnál)  is többet szedett össze mikrotranzakciókból a Diablo Immortal.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Azt is tudjuk, hogy iOS-en elérte a 13 milliót a bevétel, de az androidos verzió sincs túlzottan lemaradva a maga 11 milliójával. Arra, hogy ebben a versenyben az Apple mobileszközei vezetnek, az országok szerinti bontás szolgál magyarázattal. Az Egyesült Államokban élő játékosok feleltek a vizsgált időszakban a Diablo Immortal forgalmának 43 százalékáért, a második helyen Dél-Korea zárt 23 százalékkal, míg a dobogó legalsó fokát a 8 százalékos Japán csípte meg. A legerősebb európai versenyző Németország 6 százalékkal, míg Kanada 3 százalékot adott be a közösbe.

Ami pedig a letöltések arányát illeti, az Egyesült Államok vezet 26 százalékkal, Dél-Korea a második 11 százalékkal, a bronzon Brazília és Japán osztozik 8-8 százalékkal (annyi a különbség, hogy a szigetország játékosai sokkal többet költenek). Európa legjobbja pedig újfent Németország, 7 százalékos részesedéssel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)