Hirdetés

Földbe állt a Fekete Özvegy nézettsége, a mozik a Disney+-ra mutogatnak

|

Elképesztően jól nyitott a Fekete Özvegy a mozipénztáraknál, de hamar alábbhagyott a nézők lendülete.

Hirdetés

A Fekete Özvegy film 80 millió dolláros nyitóhétvégével büszkélkedhetett az Egyesült Államokban, olyan mozikat utasított maga mögé, mint a Godzilla vs Kong, a Mortal Kombat, vagy a kilencedik Halálos iramban.

Az elemzők viszont már ekkor is megpróbálták hűteni kicsit a kedélyeket, mivel a bevétel nagyja a pénteki napról, származott, a premiert követő szombaton és vasárnap már visszaestek a számok. A második hétvége pedig igazi katasztrófának bizonyult.

Hirdetés

Bemutatóját követő második hétvégéjén ugyanis 67%-kal esetek vissza a Fekete Özvegy amerikai bevételei. Fontos megjegyezni, hogy a filmet 29,99 dollárért a Disney+ előfizetői is "ki tudják kölcsönözni", így onnan is komoly pénzekre számíthat a Disney, az első hétvégén el is büszkélkedtek azzal, hogy saját platformjukon máris 60 millió dollárt termelt a Fekete Özvegy. 

A második hétvégi 26,3 millió dollárjával viszont a Fekete Özvegy negatív rekordot állított be, még sosem csökkent ennyire az érdeklődés egy Marvel film iránt annak második hétvégékén az USA-ban - korábban a 2018-as A Hangya és a Darázs volt a rekorder 62%-kal.

Hirdetés

A bűnbakot mindenesetre sikerült gyorsan megtalálni. Az amerikai mozistulajdonosok szövetsége ugyanis a Disney+-t okolta a bezuhant nézettségért, szerintük ez a mostani eset egy ékes példa arra, hogy kizárólag mozikban érdemes forgalmazni a filmeket, a mozi és streaming furcsa elegye nem működik. A második hétvégéről már nem árult el a Marvel Studios Disney+-os adatokat, a nap végén így csak ők fogják tudni, tényleg megérte-e így bemutatni a Fekete Özvegyet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)