Hirdetés

Szépen fogy a Forza Horizon 3

|

Egész sokan fizettek be a Playground Games sorozatának új részére, melynek eladásaival a forza sorozat fontos mérföldkőhöz érkezett.

Hirdetés

A Microsoft egy rendkívül ünnepélyes blogposztban emlékezett meg a Forza széria sikereiről, ugyanis az összes eddigi megjelent játékból származó bevétel 2016 decemberében átlépte az egymilliárd dolláros álomhatárt, ráadásul úgy, hogy ebbe csak a bolti példányokat számolták bele.

Elárulták továbbá, hogy Xbox One-on és Windows 10-en immár 14 millió egyedi játékos próbálta ki valamelyik Forzát, ahogy azt is, hogy a Horizon 3-at a kiváló kritikák mellett eddig 2,5 millió megvásárolt példánnyal tüntették ki a rajongók. Összehasonlításképpen, az év hasonló időszakában (egy évvel korábban) megjelent Halo 5: Guardians a következő év januárjáig kétszer ennyi, ötmillió példányban talált gazdára.

Persze míg az volt Master Chief első megjelenése az új Xboxon, három Forza már kijött ebben a konzolgenerációban (illetve egy kicsit magának ártott a Microsoft, mikor kb. egyszerre adta ki a Horizon 3-at a Gears of War 4-gyel). Ráadásul a nagy autós exkluzívnak számító Driveclubnak is majdnem két év kellett a kétmillió eladott példányhoz a lényegesen nagyobb PS4-es táborban. Úgyhogy lehet, hogy nagyon nem érdemes aggódni a Forza-széria miatt sem, mindenesetre érdekes lesz szemmel követni a többi Xbox One konzolexkluzív cím eladásait.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)