Hirdetés

Még mindig a PC a fejlesztők kedvenc platformja

|

Egy friss felmérésből az is kiderült, hányan készítenek játékot az új konzolokra, és melyiket preferálják a PlayStation 5, valamint az Xbox Series X közül.

Hirdetés

Érdekes generációváltás előtt állunk, az Xbox például még nem engedi el a One-t legalább egy évig, és a Series X-en gond nélkül futnak majd a korábbi generációk játékai is. A GDC State of the Industry felmérése alapján a megkérdezett fejlesztők 10%-a készít valamit az új platformokra, de a válaszadók több mint fele elmondta, készülő játéka megjelenik számítógépekre, és a jövőben is szeretne jelen lenni PC-n.

Hirdetés

4000 fejlesztő vett részt a felmérésben, melyben azt kérdezték, milyen platformra készült az előző játékuk, mire fejlesztenek most, és mit terveznek a jövőre nézve. A válaszadók 11%-a készít épp valamit PlayStation 5-re, 9% pedig Xbox Series X-re, de 23% tervezi, hogy az előbbire fog dolgozni később, és 17%, hogy az utóbbira. Csupán 5% akar teljesen áttérni a következő projektje esetében.

Sokan maradnak még a jelenlegi generációs gépeknél, de készülnek a továbblépésre is: most épp 25% fejleszt PS4-re, és 23% Xbox One-ra, de mindkettő esetében csak 20-20% mondta, hogy a következő projektjük még megjelenik ezekre a masinákra. 34% nyilatkozta, hogy új játéka cross-gen lesz.

A Nintendo esete most is kivételes, késve érkezett és várhatóan késve is fog távozni a generációból. 17% fejleszt épp rá, és 19% fog a jövőben.

A streamingben egyelőre nem sokan bíznak: mindössze 6% fejleszt Google Stadiára, és 3% Project xCloudra. A VR jobb helyzetben van, a megkérdezettek 15%-ánál futnak aktív projektek, és 27% mutat érdeklődést, AR-ra pedig 7% dolgozik, de 16% szeretne. Eszközök közül az Oculus Rift a legnépszerűbb 25%-kal, a Quest a második 24-gyel, a HTC Vive pedig a harmadik 20-szal. A sort a PSVR folytatja 10%-kal, a Valve Index 8-cal, majd a Magic Leap One 5-tel.

Az, hogy valamely csapat tervei között nem szerepel a következő generációs konzolokra fejlesztés, nem jelenti, hogy nem érdeklődnek a gépek iránt. A többségnek a PS5 a szimpatikusabb, 38%-kal vezet a Series X 25%-ával szemben, de közéjük ékelődik 37%-kal a Switch. 5% fejlesztene valamit Amazon Alexához vagy Google Home-hoz, és 2%-ot vonz a Panic tekerős kézikonzolja, a Playdate.

Persze ez még messze nem fedi le az egész iparágat, de ha valaki, a Game Developers Conference szervezői tudják, kiket érdemes megkérdezni. Ti melyik platformmal szemeztek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)