Hirdetés

Geoff Keighley több nagy küszöbönálló játékipari felvásárlásról tud

|

A The Game Awards házigazdája szerint izgalmas év áll előttünk.

Hirdetés

Vannak többé-kevésbé biztosra vehető dolgok az életben, ilyen például az adó, hogy a lehető legváratlanabb pillanatban bukkan fel a spanyol inkvizíció, és hogy januárban sose történik semmi izgalmas, ha a játékiparról van szó. Ehhez képest az elmúlt hetekben csak úgy kapkodtuk a fejünket, mert egyrészt a játékosok és a fejlesztők erőteljes ellenállása dacára is berobbanni látszik az NFT-őrület, másrészt új fejezetet nyílt a Microsoft és a Sony fegyverkezési versenyében.

Persze az egyes akvizíciókat nem szabad kizárólag úgy tekinteni, mint a másik lépéseire adott választ, hiszen tényleg közel állt időben egymáshoz a Bungie felvásárlása és az Activision Blizzard bekebelezése, pontosabban az ebbéli szándékok bejelentése, valójában a tárgyalások nem mostanában kezdődtek. És ha már akvizíciók, kissé elsikkadt, mert a PC-s/konzolos körökön kívül történt, de az sem jelentéktelen dolog, hogy a Take-Two megveszi a Zyngát.

Hirdetés

Már jóval régebben elindult az a folyamat, hogy tucatszám szipkázzák fel a kiadók az eladó táblát kirakó független fejlesztőstúdiókat, de csak az utóbbi években gyorsult fel igazán, így már nemcsak a Tencent és az Embracer Group les prédára a piacon, hanem a Sony és a Microsoft is. Sőt eljutottunk arra a szintre, amikor már potenciálisan bárki célpont lehet az ezer milliárdosok klubjának exkluzív tagjait (Amazon, Apple, Google és Microsoft, a Facebookból lett Meta még nem tartozik közéjük) kivéve.

Azt is tudjuk, hogy a Sony további akvizíciókat tervez, és a Microsoft sem akar leállni, tehát azok az üzletek, amelyekről a The Game Awards házigazdája hallott a forrásaitól, akár épp e két konzolgyártóhoz is kapcsolódhatnak, de persze más is bevásárolhat.

Geoff Keighley a következőképpen fogalmazott a Twitteren:

Több embertől is hallottam: ahogy gyanítjátok, van még pár nagy videojátékos megállapodás, amelyek tárgyalásai közel járnak a lezáráshoz. Érdekes év lesz az idei!

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Mindenesetre fontos megjegyezni, hogy bármit is mondjanak újságírók, illetve magukat jól értesültnek valló youtuberek és podcasterek, eddig egyetlen nagy üzletről sem tudtak előre az elmúlt évekből. Ennek jó oka van, mert a vezetőségen kívül senkit sem szoktak bevonni, továbbá ha valaki a körükből bármit is kiszivárogtat, akkor nemcsak az állását és a karrierjét teszi kockára, hanem azzal is számolnia kell, hogy jó pár évet rács mögött tölthet bennfentes kereskedelemért. Mert ugye mondani sem kell, hogy mekkorát lehetne szakítani a tőzsdén, ha előre tudnánk, melyik céget vásárolják fel legközelebb.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)