Hirdetés

Hamarosan nehezebb lesz régi játékokat venni a PlayStation Store-ból

|

A Sony takarítást végez, mielőtt elérhetővé teszi a PlayStation 5-ös játékokat, és ennek például a kívánságlista is a kárát látja.

Hirdetés

Alig több mint egy hónap, és azok, akik jó időben, jó helyről rendelték elő új PlayStation 5 konzoljukat, vígan játszhatnak a Demon's Souls-szal, a Marvel's Spider-Man: Miles Morales-szel, vagy bármi mással a méretes (és egyre nagyobb) kezdő kínálatból. A többieknek az irigykedés és a várakozás marad, de remélhetőleg nem kell majd sokat várnunk az újabb szállítmányra.

A Sony is nagyon készül már, a trófearendszer átalakítása mellett a PlayStation Store webes és mobilos felületén is igazít, méghozzá úgy, hogy elérhetetlenné tesz bizonyos funkciókat.

Hirdetés

Október 19-étől nem vásárolhatunk majd PlayStation 3-as, PSP-s és PlayStation Vitára készült játékokat és kiegészítőket, alkalmazásokat, témákat és avatarokat a webes felületen, október 28-ától pedig mobilon sem lesz elérhető ez a lehetőség. A kívánságlista szintén megszűnik, úgyhogy aki szeretné listába gyűjteni az általa vágyott játékokat, kénytelen lesz valami külső alkalmazást használni. 

Annyira azért nem kell ettől megijedni: a témák, az avatarok és az alkalmazások PlayStation 4-ről továbbra is elérhetőek maradnak, és a PS3-as, PS Vitás játékokat is meg lehet venni közvetlenül az ezeket futtató gépekről, valamint a korábban megvásárolt tartalmak sem vesznek el. Pusztán annyi történik tehát, hogy a store.playstation.com lesz kevesebb, de ezzel talán együtt tudunk élni. A Wish List azért hiányozni fog.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)