Hirdetés

Abszurd, hogy milyen sok GTA V talált már gazdára, és csak ezután jön az új konzolokra

|

A Take-Two Interactive nemrég friss eladási számokat közölt több játéka kapcsán is.

Hirdetés

A mai napig a legnépszerűbb játékok közé tartozik a 2013-ban debütált Grand Theft Auto V, ami PC-n kívül megjelent az előző és a jelenlegi konzolgenerációra is, ráadásul a tervek szerint még a következőn is elérhető lesz. Érthető is, hogy a Rockstar Games még hosszabb ideig szeretné támogatni a játékot, hiszen az továbbra is elég szépen tejel, és az eladott példányszámnak sikerült egy újabb hajmeresztő mérföldkövet átlépnie.

Hirdetés

A Take-Two tájékoztatása szerint már több mint 135 millió darab kelt el a GTA V-ből világszerte az összes platformon, amin elérhető a játék. Eközben a Red Dead Redemption 2-ből is elkelt már 35 millió példány, ami szintén szép eredmény. Meglepő módon már a sokat kritizált NBA 2K21-ből (pontosabban annak jelenlegi generációs változataiból) is hazavittek vagy letöltöttek már legalább 5 milliót a játékosok, szóval úgy tűnik, hogy még a fránya mikrotranzakciók ellenére is viszik az emberek.

Jó hír továbbá, hogy a kifejezetten egyjátékos kalandozásra fókuszáló szerepjáték, a The Outer Worlds is átlépte már a 3 millió eladott példányszámot. Mindezt úgy, hogy első naptól fogva megtalálható a Game Pass kínálatában, azaz ismét bebizonyosodott, hogy a Microsoft szolgáltatása nemhogy ártana az eladásoknak, hanem éppenséggel a javukra válik.

Ti hozzájárultatok ezekhez a számokhoz?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)