Hirdetés

Hivatalos: az EA megveszi a Codemasters csapatát

|

A kiadó igencsak komoly összegért vásárolja fel a stúdiót.

Hirdetés

Bizony már nem tagnap volt, mikor 1986-ban megalapították a Codemasterst, a stúdiót, ami leginkább versenyzős játékaival vált ismertté, hiszen olyan szériákat köszönhetünk a csapatnak, mint a Micro Machines, a Colin McRae Rally, vagy épp az F1.

Egy ideig az a hír járta, hogy az angol vállalatot fel fogja vásárolni a Rockstar Gamest is birtokló Take-Two Interactive, aztán újabb értesülések szerint már az Electronic Arts is hasonló tervet szövögetett, nemrég pedig alaposan felpörögtek az események.

Hirdetés

Megjelent ugyanis egy friss közlemény, amiből kiderült, hogy végül az EA lett a befutó, így a vállalat 1,2 milliárd dollárért (több mint 340 milliárd forint) meg is vásárolja a Codemasterst.

A két fél már megegyezett az üzlet kapcsán, ami többek között azért jöhetett létre, mivel a Codemasters vezetősége egészen egyszerűen úgy vélte, hogy az EA ajánlatta jobb a részvényesek számára, mint a Take-Two Interactive-é. Az EA egyébként arra számít, hogy ez a megállapodás elősegíti a két csapat versenyzős szériáinak növekedését.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)