Hirdetés

Így alakultak a konzoleladások az elmúlt években

|

Egyértelműen még mindig a PlayStation 4 uralja a piacot, de Nintendo Switchből már több mint másfélszer annyit adtak el 2020-ban, mint PS4-ből és Xbox One-ból összesen.

Hirdetés

A VGChartz oldalán megjelent egy részletes, pontos adatokkal alátámasztott kimutatás, ami az elmúlt három-négy év tekintetében összegzi a PlayStation 4, Nintendo Switch, Xbox One, Nintendo DS és PlayStation Vita konzolok eladásait, valamint azt, hogy ezek a gépek milyen elosztásban uralják a teljes piacot. Tanulságok számok következnek, jól látszik, hogy a Switch folyamatos erősödése mellett a generáció végére hogyan fogyott el a PS4 és az Xbox One lendülete.

Hirdetés

Rögvest két eléggé beszédes képes tudunk mutatni: alább az látható, hogy éves bontásban mennyi konzolt adott el a három gyártó 2017 és 2020 között, illetve alatt az is, hogy 2020-ban mekkora csökkenést vagy épp növekedést tapasztalhattak az előző két esztendőhöz képest.

,

A következő táblázatban immár azt nézhetitek meg, hogy milyen arányokban oszlik meg a teljes piac a három nagy cég között asztali konzolok, illetve kézikonzolok tekintetében - az utóbbi esetében 2020-ban már nem volt nehéz dolga a kimutatás készítőinek, hiszen a PS Vita forgalmazása teljesen leállt. 

Végezetül álljon itt egy összegzés is, ami az összesített az összesített konzoleladások és a piac lefedettségét is megmutatja klasszikus asztali konzolok, és handheld masinák esetében is. 

A fenti adatok tükrében elmondható, hogy bár a PlayStation 4 előnye behozhatatlannak látszik, azért az elmúlt években a Nintendo Switch nagyon hatékonyan ügyködik azon, hogy ledolgozza hátrányát. Kíváncsian várjuk, hogy az idén novemberben esedékes generációváltás után hogyan alakulnak majd a számok. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)