Hirdetés

Így szeretné a Blizzard visszanyerni a játékosok és a dolgozók bizalmát

|

Mike Ybarra, a Blizzard elnöke hangzatos ígéreteket tett az idei évre vonatkozóan.

Hirdetés

Az Activision Blizzard felvásárlása nem csak üzleti szempontból hozhat komoly változást a kiadó életében, hanem sokan azt várják, az Xbox szakembereinek érkezése abban is új lendületet adhat a cégnek, hogy tavaly nyáron kirobbant botránysorozatuk után rendezzék soraikat.

Mivel az akvizíció még nem került véglegesítésre, Phil Spencer csapata még nem láthat munkához, ám egy friss blogposzt tanulsága szerint addig sem vár ölbe tett kézzel például a Blizzard vezetősége.

Az egyébként korábban szintén az Xbox csapatát erősítő elnök, Mike Ybarra egy blogposztban ígérte meg, hogy minden téren megpróbálnak javulni idén.

Hirdetés

A posztban a cégcsoportot körülvevő problémákat kifejezetten enyhén jellemezve úgy fogalmazott,

"2021 egy kihívásokat hozó év volt mindannyiunk számára."

Majd a legendás stúdiót mindössze néhány hónapja vezető Ybarra lefektette, milyen alapelvek mentén fognak dolgozni idén.

"Magénemberként fontosnak tartjuk, hogy magunk körül mindenkivel méltósággal és tisztelettel bánjunk. Szakemberként pedig mélyen törődünk a szakmánkkal, és a lehető leginkább támogató és biztonságos környezetben szeretnénk dolgozni. A legfontosabb számunka - most és a jövőben is - az a munka, aminek során újjáépíthetjük a bizalmatokat a Blizzard felé"

- írja az elnök, aki mellől az emléletileg megegyező pozíciót elfoglaló Jen Oneal kilépett mindössze három hónap után.

Ezt követően Ybarra kiemeli, hogy milyen büszke a csapatára, akik a járvány időszaka alatt is új módszereket kerestek, hogyan lehetne jobb a fejlesztői munkájuk, illetve, hogy meghallgatta a számukra különböző helyekről érkező javaslatokat. Ezek alapján pedig kijelölt néhány fontos intézkedést, amivel a megújulás és a javulás útjára léphet a Blizzard. Ezek közé tartozik, hogy a vezetőség sikerét - és így anyagi juttatásait - is a munkahelyi kultúra javításához kötik, illetve egy új HR-es igazgató kijelölése mellett két másik vezetőt is felvesznek. Közülük az egyik kizárólag a kultúra javulásáért felel majd, míg a másikuk az alkalmazotti állomány sokszínűségéért, befogadó mivoltáért, és az egynelő munkahelyi lehetőségek biztosításáért felel majd.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Emellett triplájára növelik azoknak a munkatársaknak a számát, akik az esetleges dolgozói panaszokat vizsgálják ki, illetve azt biztosítják, hogy a Blizzard megfelel saját elvárásainak és a külső szabályozásoknak is. Megosztották, milyen arányban találhatók a dolgozóik között egyes kisebbségi csoportok, ezzel kapcsolatban elérendő kvótacélokat tűztek ki, végül pedig egy új rendszert hoztak létre, amiben a munkatársak vezetőik teljesítményéről mondhatnak véleményt biztonságos módon.

De a munkahelyi kultúra javítása mellett Ybarra a játékosok bizalmának helyreállításáról is ír, ezen a téren azt tűzték ki célul, hogy rendszeresebben adjanak ki új tartalmakat, illetve, hogy innovatív megoldásokkal álljanak elő mind meglévő, mind új játékaik kapcsán.

Ebből a szempontból külön érdekesség, hogy a stúdió elnöke egy izgalmas bejelentést is ígért, amivel kapcsolatban a jövő héten árul el többet. A jövőben megjelenő játékok közül nyilván az elhalasztott Diablo IV és Overwatch 2 kapcsán várnának leginkább újdonságokat a játékosok, de például a tömeges, a Final Fantasy XIV-hez való átpártolás után a World of Warcraftra is ráférne némi hype. Igaz, az MMO utóbbi néhány kiegészítőjét az őszi megjelenés előtt nyáron jelentették csak be, így ezt minden bizonnyal korai lenne leleplezni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)