Hirdetés

Ilyen eladási számokkal kezdték a konzolok az elmúlt éveket

|

Mielőtt belevetjük magunkat az új generációba, megnézhetjük néhány táblázaton, hogyan is alakultak az elmúlt évek eladásai.

Hirdetés

Most, hogy hivatalosan is elérkezett a konzolos generációváltás, érdemes egy kicsit visszatekinteni az időben és megnézni, hogyan teljesített eladások tekintetében az előző generáció, illetve hogy mennyire rajtolt sikeresen az, amelyik most indult útjára. A VGChartz ennek kapcsán közzé is tett néhány táblázatot, amelyből sok minden kiderül.

Hirdetés

Érdekes megnézni a pontos számokat is, de ugyanakkor valamilyen szinten nem meglepő, amit egyelőre láthatunk: míg az új konzolok jobban teljesítenek a kifutó konzoloknál, a némi fáziskéséssel érkező Nintendo Switch egyelőre sokkal nagyobb tömegeket mozgat meg, mint a Sony és a Microsoft hagyományosabb, teljesítményre kiélezett masinái.

Az alábbi táblázatok 2018, 2019, 2020 és 2021 januárjainak első teljes hetének számait mutatják meg, magyarul az adott évek első ténylegesen vizsgálható heti eladásait vizsgálják. 

Ugyanezen időszakokban a piaci részesedés így alakult:

Persze hiába remekel a Switch, a konzolok teljes életciklusát összesítő táblázatból kiderül, hogy még sok lemaradást kell behoznia ahhoz, hogy igazi trónkövetelő lehessen, ugyanis a piac nagyrészét még mindig a PlayStation 4 tudhatja magáénak.

Alább éves bontásban is megnézhetitek a konzoleladási számok alakulását.

Ti mit gondoltok? Kinek a legjobbak az esélyei az elkövetkező generációban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)