Hirdetés

Felvásárolták a legrégebbi, még működő magyar fejlesztőcsapatot

|

A Zordix AB vette meg a debreceni Invictus Gamest, de a céget továbbra is az alapítók vezetik majd.

Hirdetés

Több nagy múltú magyar fejlesztőcsapat tűnt el a semmi az elmúlt évtizedek alatt, az Invictus Games azonban nem tartozik közéjük. A fejlesztőcég mögött álló duó, Kozák Tamás és Diviánszky Ákos még 1994-ben kezdték el fejleszteni első közös játékukat, ami három évvel később jelent meg. Újabb három évvel később pedig már Kft.-ként működött a csapatuk, vagyis az Invictus Games. Őket vásárolta most fel a svéd Zordix AB.

Hirdetés

A Zordix AB összesen 970 ezer svéd koronát (körülbelül 30,3 millió forintot) és 5,8 millió korona (nagyjából 181,5 millió forint) értékű részvényt fizetett az Invictus Gamesért. Az Invictus vezetőségében nem történt változás az adásvétel kapcsán, tehát továbbra is Kozák Tamás és Diviánszky Ákos irányítják a csapatot. Olyan játékok miatt lehet ismerős számotokra egyébként az Invictus neve, mint az 1nsane, a Street Legal, vagy a Monster Garage. Az utóbbi időben mobiljátékok fejlesztésére álltak át, de a felvásárlást követően terveik szerint újra olyan PC-s és konzolos játékokon tudnak majd dolgozni, mint anno az 1nsane - maradnak tehát továbbra is a versenyjátékok zsánerénél. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)