Hirdetés

Itt az első női vezető a Blizzard élén, de kicsoda Jen Oneal?

|

Lehet, hogy nem ő legismertebb női játékfejlesztő a játékosok körében, de igen komoly szakmai múlt áll mögötte.

Hirdetés

Történelmet írt a Blizzard, hiszen fennállása óta először neveztek ki társelnököket a stúdió élére, köztük egy nőt. Jen Oneal előléptetése azért bír nagyobb jelentőséggel, mint Mike Ybarra kiválasztása a posztra (oszlopos tagja volt annak a Don Mattrick-féle csapatnak, amely már a rajt előtt kis híján kivégezte az Xbox One-t), mert a távozó elnök, J. Allen Brack kapitulációját a játékipar legnagyobb idei botránya előzte meg.

Szexuális zaklatásról, toxikus munkahelyi környezetről és még egy sor további atrocitásról számoltak be az Activision Blizzard volt és jelenlegi alkalmazottai, mi több, perre is mentek az igazukért, sokan pedig demonstrációt tartva vagy nyílt levelet fogalmazva és ahhoz csatlakozva adtak hangot nemtetszésüknek.

Hirdetés

E kritikus pillanatban pedig egyértelműen csődöt mondott a cég vezetése, összevissza kommunikáltak, hol elbagatellizálva a történteket (rosszabb esetben akár el is hallgattatva a kritikus hangokat), hol pedig változást ígértek.

Talán épp ennek az előszele lehet az, hogy a Blizzard élén vezércserét hajtottak végre, és progresszív módon társelnököket neveztek ki, köztük azt a Jen Onealt, aki 2021 januárjában érkezett a Blizzardhoz fejlesztésért felelős alelnökként. Ezt megelőzően a Blizzardba nemrég beolvasztott és a Diablo II: Resurrected fejlesztésével megbízott Vicarious Visions stúdióvezetőjeként dolgozott. Az egyesülésről írt is egy rövid cikket a LinkedInen, ebben kifejti, hogy neki és kollégáinak mekkora megtiszteltetés a legendás Blizzard részévé válni, amelyre mindig követendő példaként tekintettek.

Ami azt illeti, a VV két legutóbbi játéka (Crash Bandicoot: N. Sane Trilogy, Tony Hawk's Pro Skater 1 + 2) minőség tekintetében talán még közelebb is állt ehhez az eszményképhez, mint bármi, amivel a Blizzard az utóbbi pár évben elő tudott állni.

Oneal egyébként mint oly sokan mások is, az alapoknál kezdte a szakmát, azaz Q&A tesztelőként helyezkedett el az Activisionnél 1998-ban. Az első években olyan alkotásokon hagyta így rajta közvetett módon a kéznyomát, mint a Battlezone remake, a Heavy Gear II és a Civilization: Call to Power (ennek az amúgy egész jó Civ-klónnak nem volt semmi köze Sid Meierhez).

A GameStar YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A 2000-es évek közepén szintet lépett, több Tony Hawk-játékon (pl. Tony Hawk's American Wasteland, Tony Hawk's Proving Grounds) dolgozott produceri minőségben. A néhány évig tartó felívelést követően hamar kifulladt toys-to-life divathullámot elindító Skylanders: Spyro's Adventures fejlesztését pedig már mint executive producer felügyelte. Innen már egyenes út vezetett előbb az imént említett játékot tető alá hozó Vicarious Visions, most pedig az Activision Blizzard élére.

Nem vitás, hogy élete legnagyobb kihívása előtt áll - igaz, nincs egyedül, hiszen osztozik a felelősségen a másik társelnökkel, Mike Ybarrával. A Blizzard vezetése még békeidőben sem lenne egyszerű feladat, hát még most, amikor sosem látott mélyponton van az egykor oly nagy becsben tartott cég megítélése.

Ha többet szeretnél tudni az üzleti világról, vagy az IT területén akarsz dolgozni, akkor kövesd a legfontosabb híreket!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)