Hirdetés

Ezek a kiadók kaszáltak a legtöbbet tavaly a játékiparban

|

Külön-külön már foglalkoztunk egyes cégek bevételeivel, de sokkal érdekesebb egyben látni a játékipar nagyobb szereplőinek teljesítményét. Meglepő a ranglista.

Hirdetés

A nagyobb kiadók minden évben közzé szokták tenni az előző évre vonatkozó pénzügyi jelentéseiket, amiket végigböngészve akár egészen meglepő megfigyeléseket tehetünk az adott vállalat teljesítményével kapcsolatban. Ezekkel a jelentésekkel az a probléma, hogy általában egymástól teljesen függetlenek, így ha külön-külön vizsgáljuk őket, akkor egy kicsit nehéz felmérni, hogy az egyes piaci szereplők hogyan is viszonyulnak egymáshoz képest.

Viszont most az a nagy szerencsénk van, hogy a videojátékos elemzések készítésével foglalkozó Newzoo összeállított egy listát az egyes jelentések alapján, amelyben rangsorolták a nagyobb cégeket a tavalyi bevételeik alapján.

Néhol becslések is szerepelhetnek (ez azért van, mert nem minden cég választja külön a videojátékos bevételeket a többitől, ezek csillaggal vannak jelölve), az olyan cégeknél pedig, ahol hardverről is szó lehet (mint pl. a Sony vagy a Microsoft), kizárólag a szoftveres számokra összpontosítottak a lista készítői.

Fontos, hogy a táblázatban az egyes mennyiségek millió dollárt jelentenek, a Q-val jelölt oszlopok az egyes negyedéveket mutatják, a százalékos változás pedig az előző évhez viszonyítva értendő (a zöld növekedést, a piros csökkenést jelent).

Helyezés Cég
Q1 Q2 Q3 Q4 Teljes év
Változás
1 Tencent 2460 2466 2616 2659 10201 17 %
2 Sony* 1796 1637 1695 2709 7837 33 %
3 Activision Blizzard 1455 1570 1568 2014 6607 42 %
4 Microsoft* 1593 1427 1363 2094 6477 9 %
5 Apple* 1316 1402 1494 1652 5864 32 %
6 EA 1308 1271 898 1149 4626 8 %
7 NetEase 933 969 985 1290 4177 50 %
8 Google* 837 930 985 1313 4065 37 %
9 Bandai Namco 465 552 469 506 1991 19 %
10 Nintendo 377 312 287 856 1831 6 %
11 Square Enix 417 321 348 580 1666 37 %
12 Warner Bros 450 368 367 421 1606 27 %
13 Ubisoft 697 155 158 591 1602 57 %
14 TakeTwo Interactive 378 312 420 476 1586 19 %
15 Nexon 491 326 378 369 1564 1 %
16 Mixi 353 282 227 335 1197 5 %
17 Konami 336 215 169 246 965 5 %
18 GungHo Entertainment 271 254 222 214 960 25 %
19 Disney 230 218 226 234 908 23 %
20 DeNA 227 223 207 202 859 8 %
21 Sega 239 194 199 225 857 9 %
22 NCSoft 200 200 181 237 817 15 %
23 Facebook 181 197 195 180 753 11 %
24 Zynga 187 182 182 191 741 3 %
25 COLOPL 189 162 172 123 647 2 %

Általában véve azok a kiadók, akiknek a nevével szinte minden nap találkozunk, sikeresen növekedtek, de azért található néhány egészen meglepő adat is a táblázatban, és az is nagyon érdekes, hogy az általunk kevésbé ismert (vagyis az európai piacot kevésbé meghatározó) kiadók egyébként milyen fontos szereplői az iparnak. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)